Jövőre jön az 500 lóerős Audi Q7

Vágólapra másolva!
2008 második felében érkezik meg az Audi Q7 - idén januárban, a Detroiti Autószalonon tanulmány formában bemutatott - 12 hengeres turbódízel változata - jelentette a holland Autotelegraaf.
Vágólapra másolva!

A bivalyerős 6 literes V12-es erőmű 500 lóerővel és mindössze 1750-es fordulatszámon jelentkező 1000 Nm-es csúcsnyomatékkal rendelkezik. A 0-ról 100 km/órára való gyorsulást mindössze 5,5 másodperc alatt teljesítő terepjáró végsebessége is csak az elektronikus leszabályozás miatt "csupán" 250 km/óra. Mindezen képességei ellenére az autó 11,9 l/100km-es átlagfogyasztása nem tekinthető kirívónak és jó hír még, hogy a fejlesztőknek a 2010-ben bevezetésre kerülő Euro V-ös emissziós szabályozásoknak megfelelő szintre sikerült leszorítaniuk a jármű szén-dioxid kibocsátását.