Tízből legalább kilenc autóértő látja maga előtt a nagy, fekete autót a Csajka szó hallatán. A GAZ-14-es említésénél jóval rosszabb az arány, pedig az is Sirály, csak modernebb, szögletesebb és ritkább. Immár Magyarország útjain is megpillantható néha a több mint két és fél tonnás szovjet limuzin.

6,115 méter, 2,6 tonna. Így is félelmetes, hát még egy nagy hatalmú pártvezetővel
Kezdem átérezni az egykori sofőrök helyzetét. Tatabánya belvárosában próbálom a sávfelfestések között tartani a két méternél szélesebb nagy, fekete autót. Sejthető, hogy nem a párt egyik prominense vagy valamelyik állami cég vezetője süpped a jobb hátsó gyapjúborítású fotelben, aligha félnek attól tömegek, hogy egy P-s rendszámú autóba tuszkolják őket az államhatalom elleni vétségeikért, de azért tisztelet övezi haladásunkat - nagy szerencse egy olyan járműnél, amelynek tervezésénél a fék teljesítménye jóval lényegtelenebb szempont volt a motorénál.

Tagadhatatlanul oroszos a belső. Hiába a gyári perzsaszőnyeg, a vezetési pozíció kényelmetlen
Ha kell, a gázra lépve hördül a V8-as, lódul a hat méternél hosszabb karosszéria, vált a háromfokozatú automata, de az üresen is 2,6 tonnás limuzin megállításához idejében fel kell készülni, nehogy a pingpongasztalnyi motorháztető előtt valószerűtlenül messze zajló forgalom egyik résztvevőjén emésszük fel mozgási energiánkat. A kormány éppúgy az ölemben van, mint a kisautókban szokott, amikor feláldozom magamat a mögöttem ülők kényelméért, de ez a volán vagy másfélszer nagyobb az átlagosnál, és a szervóra karizommal is rá kell segíteni. Bár a hátsó lábtérnek nevezett néhány köbméteres űrben egy többvágányos kisvasút-terepasztalt is gond nélkül fel lehetne állítani, mégsem tudom hátrébb tolni az ülésemet. A háttámlája már a válaszfalnak feszül, alsó csigolyáimnál kezdem érezni, hogy vagy tíz perce autózunk így. És én legalább szóvá tehetem a kocsi tulajdonosának - az egykori sofőr aligha panaszkodhatott.

Széles, bordázott hátsó lámpatestek, mint a W123-as Mercedesen. A fecskefarok még jelzésértékűnek sem mondható
Egy GAZ-14-essel, vagyis Csajkával autózunk, míg azonban az előd, a GAZ-13-as láttán többnyire sikerül a kocsi azonosítása, a szögletes változatnál a járókelők legfeljebb a Volgáig tudják levezetni a családfát. Hátulról olyan, mint egy Merci a tréleren - summázza a szovjet limuzin külső jegyeit egyik barátom. A nagy hasmagasságot, a bordázott burájú, széles hátsó lámpatesteivel egy kicsit a W123-as Benzre hasonlító GAZ-t nézve elismerem, végül is igaza van. Szemből és oldalról kicsit nehezebb dizájndonort találni, de hogy szovjet gyártmány a vas, az egyértelmű. Nem nagyon volt lehetőségük a magyaroknak megismerni a kocka-Csajkát: míg a Packard-külsejű GAZ-13-asból bőven volt itthon, GAZ-14-esből ez az első példány, ez is csak idén tavasz óta, és csak ritkán rója a Tatabánya környéki utakat.
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.