Kétszázezer T Ford készleten

Tizenötmillió készült belőle, mégis a gyűjtők kedvence már jó ideje, és úgy tűnik, az érdeklődés nemhogy csökkenne iránta, inkább nő. Aki akar, vehet újszerűt, restaurálatlant, régen felújítottat vagy darabokban lévőt, nyitottat, csukottat, esetleg nyitható tetőst. Akármelyik mellett döntünk is, előbb azt gondoljuk végig, van-e elég önbizalmunk a vezetéséhez.

Frazer Sloan negyedik T Fordja az 1920-as Touring. "Ahogy vettem" állapotú

Eljött az ideje, hogy beavassuk olvasóinkat a lapkészítés egyik felettébb munkás fázisába, a fotózásba. Téved, aki azt hiszi, hogy a fotográfus számára adódik itt a feladat. Bár nem könnyű a dolga, kétségtelen, azonban tennivalója hasonlíthatatlan ahhoz, amit a bemutatásra kiszemelt autó (motor) gazdájának ki kell állnia. A fényképész esetleg talál egy helyszínt, ahol jók a fények, nem süt nagyon a nap, de elég világos minden, nincs a háttérben kuka, reklámtábla, villanyoszlop, autóbusz, kutyaház és hasonló tarkaságok, amelyek persze Magyarországon annyira megszokottak, hogy nincs nélkülük 20 méter. Csak mellékesen említem, hogy már a Budai (királyi) Váron is reklámfeliratok lógnak. Szóval a fotográfus talál egy megfelelő helyet, és odaállíttatja az autót. Aztán rájön, hogy jobb lenne két méterrel jobbra. Amikor átkerül a kocsi, kiderül, mégis inkább balra kellett volna vinni egy méterrel. Aztán pár lépéssel előrébb, utána hátrébb. Közben történik néhány expozíció, de a riporter arca borús, fejét ingatja, nem elégedett.

Az autótulajdonos fegyelmezetten beszáll, indít, átáll, fordul, rézsútabb fordítja járművét, felhúzza, majd letekeri az ablakot, fordítja a kereket, egyenesíti a kormányt, kiszáll, vár, visszaül, és kezdődik minden elölről. Ha végre-valahára a fényképezőgép visszakerül a táskába, csak addig marad ott, amíg új helyszínt nem találnak a fotózáshoz, ahol persze újra kezdődik a tortúra. Ha kibírja az autó, akkor szinte bizonyos, hogy gondosan restaurált, jó állapotú szerkezetről van szó. Amelyiknél elnagyoltak egy-két munkafázist, vagy nem minden alkatrész tökéletes állapotú, könnyen baj lehet.

Magyarországon készült az ülések kárpitja. Az ajtókon maradt az eredeti

Így volt ez a T Forddal is, amelynek első indításánál nyolcat fordult az indítómotor nyaggatására a főtengely, mire a motor járni kezdett. A második helyszínre indulásnál már csak háromszor fordult körbe a lendkerék, és járt a motor. Azt hittem, egyre jobb lesz a helyzet, de tévedtem. A harmadik indításnál rövidet nyekkent az önindító, és semmi. Frazer, a gazda mehetett kurblizni. Ehhez persze nekem is ki kellett kászálódnom az ülésből, mivel ezen a T modellen csak egy ajtó van elöl, és az a jobb oldalon, az utas mellett. Ez balesetmentességi ötletnek nagyon jó, ilyen karosszériával kizárt, hogy a sofőr kinyissa az ajtót, amikor egy biciklis halad el mellette. Amikor azonban a sofőrnek gyakran támad dolga a karosszérián kívül, már más a helyzet. Tehát a T Ford megtanít bennünket arra, hogy az autózás közösségi dolog, és nyilván előbb-utóbb meg lehet tanulni, hogy ha a vezetőnek menni kell, akkor az utasnak is.