Nissan-újdonságok Frankfurtra

Vágólapra másolva!
Egy fiataloknak szánt elektromos tanulmánnyal készül a Frankfurti Autószalonra a Nissan. Bár valószínűleg soha nem kerül gyártásba, a háromüléses, bukósisakra emlékeztető formájú Mixim érdekes próbálkozásnak tekinthető. Emellett látható lesz az enyhe modellfrissítésen átesett, 2008-as Micra, és egy különleges fényezésű Micra C+C is.
Vágólapra másolva!

A Mixim tanulmányautó egyetlen első ülése a kormánnyal együtt középre lett igazítva, míg a két másik utas a vezető jobb és bal válla mögött foglalhat helyet. Figyelemfelkeltőek az autó sirályszárnyas ajtói és minden földi jóval felszerelt szórakoztató rendszere, ráadásul a műszerfalat és a kezelőszerveket úgy alakították ki, hogy azok egy játékkonzolra emlékeztessenek. 3,7 méter hosszával és mindössze 1,4 méteres magasságával a Mixim még a Micránál is kisebb, és mivel csak 950 kilogrammot nyom, feltehetően egész sokáig bírják az autó lítium-ionos akkumulátorai. A két elektromotor az első és a hátsó tengelyt hajtja meg, összkerékhajtásúvá téve ezzel a Miximet.

A tanulmányautó mellett a Nissan a jelenlegi Micra enyhén átdolgozott változatával is készül a jövő havi Frankfurti Autószalonra. Kívülről a krómozott hűtőrácsról, a sötét maszkolású fényszórókról, és a fekete B-oszlopokról lehet felismerni a 2008-as kisautót. Belül jobb anyagok és új színek várják az utasokat, rendelhető lett Bluetooth kihangosítós hifi, és már az mp3 lejátszókat is lehet csatlakoztatni. Új funkció, hogy a Micra hangjelzéssel figyelmeztet arra, ha átlépte az előre beállított sebességet.

A harmadik újdonság a kétszínűre fényezett Micra Colour + Concept nevű tanulmányautó lesz, mely a gyár különleges festési eljárásait hivatott bemutatni.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]