Négy évvel megjelenése után elkészült a 2004-ben az "Év Autója" címet elnyerő, második generációs Fiat Panda egymilliomodik darabja. Az autó Lengyelországban, a Fiat Tychy-beli üzemében készült el.
A Panda jelenlegi generációja 2003 szeptemberében jelent meg, egymilliomodik darabja pedig két nappal ezelőtt, szeptember ötödikén gördült le a lengyel gyártósorról. A jubileumi autó egy piros, négykerékhajtású, 1,2 literes benzines motorral ellátott darab. A népszerű miniautót a világon 69 országban árusítják, köztük Japánban, Dél-Afrikában, Guadalupéban és Martinique-on.
Tychyben 2003 májusa óta készülnek az új Pandák, és az idő előrehaladtával nemhogy csökkenne, de növekszik az érdeklődés a típus iránt. Míg 2003 szeptemberétől 2004-ig még csupán 86 046 modell készült a lengyel üzemben, 2006-ban 262 178-at gyártottak le a kocsiból, idén pedig már 270 ezer autót szeretnének összeszerelni Tychyben, ahol egyébként az új Fiat 500 is készül. A lengyelországi gyárban összesen 4200-an dolgoznak és minden nap 1400 új autót gyártanak, ami nem kevesebb, mint évi 366 000 kocsit jelent. Az új Panda legyártott példányszáma azonban egyelőre sehol nincs a régi, kocka Pandához képest, amiből húsz év alatt négymilliót gyártott a Fiat.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0709/200709076.jpg)
[origo]
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?