A Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a Ford alsó-középkategóriás típusának modellfrissítésen átesett változata. A 2008-as Focusokat a Mondeóra hasonlító orr-részről lehet majd felismerni.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0709/200709119.jpg)
Az európai Ford legújabb modelljei pár éve már a kinetic dizájn formatervezési irányvonal szerint készülnek, ezért most az irányzat előtt született Focus külsejét is a többi modelléhez igazították. Első látásra észrevehető a teljesen új frontrész, melyen az átlátszó bura alatti, fekete maszkolású fényszórók formája a Mondeót idézi. De elöl nemcsak a lámpák, hanem a hűtőrács és a lökhárítók is újak lettek, a rengeteg krómozott felület alkalmazása elegánsabbá tette a kompakt Ford megjelenését. A hátsó lámpák is változtak, sokkal nagyobb lett rajtuk a fehér betét, a bura alatt pedig immár fénykibocsátó diódák (LED-ek) világítanak.
Műszakilag is történtek változások, ugyanis a ráncfelvarrással egy időben megjelent a Focus ECOnetic változata. Ez az elnevezés a különösen környezetbarát autókat jelenti a Fordnál, hamarosan szinte minden modellnek lesz ilyen változata. A Focus ECOneticet a részecskeszűrős, 1,6-os dízelmotor 109 lóerős változata hajtja, de az alacsony gördülési ellenállású abroncsoknak, az alacsony viszkozitású váltóolajnak és néhány aerodinamikai módosításnak köszönhetően a motor ebben a modellben a gyár szerint akár 4,3 liter gázolajjal is megelégszik száz kilométeren, CO2-kibocsátása pedig mindössze 115 g/km.
További újdonság az 1,8-as, Flexifuel erőforrás bevezetése, amely benzinnel és bioetanollal (E85) egyaránt működőképes. Végre a Ford is elkészült a Volkswagen DSG váltójához hasonló, dupla kuplungos sebességváltójával. A hatfokozatú PowerShift erőátvitel nemcsak gyorsabban és nyomatékfolyam-megszakítás nélkül kapcsol, de üzemanyagot is lehet spórolni vele. Például a kétliteres dízel étvágya 10 százalékkal csökken, ha kézi váltó helyett ezzel párosítják.
Belül a kellemesebb anyagoknak örülhetünk, no meg a piros háttérvilágítású, áttervezett műszeregységnek és az ezüst betéttel feldobott középkonzolnak. Megjelent a keréknyomás-ellenőrző, és felár ellenében már kulcs nélküli, nyomógombos indítás is rendelhető. A modellfrissítésen átesett Ford Focus 2008 elejétől lesz megvásárolható.
![]() |
![]() |
![]() |
[origo]
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.