Honda Accord-előzetes

Vágólapra másolva!
A jövő év közepén kerülhet piacra az új, Európának szánt Honda Accord, melynek kombi változatából adott ízelítőt a japán gyár Frankfurtban. A végső verziót jövő márciusban Genfben, a négyajtós karosszériaváltozattal együtt mutatja be a Honda.
Vágólapra másolva!

Bár a 2008-as Genfi Autószalonra elkészülő szériaváltozat visszafogottabb lesz a prototípusnál, a Honda azt ígéri, hogy a lehető legnagyobb mértékben megőrzik majd a modell formavilágát. Annyi azért látható, hogy az új generáció nem tér majd el gyökeresen a mostanitól: módosítottak az első lámpák formáján, az ötszögletű hűtőrács nagyobb lett, az övvonal pedig jobban emelkedik hátrafelé. Talán a hátsó lökhárító formája az egyetlen szokatlan elem a tanulmányautón, de ez sem valószínű, hogy megmarad a szériaváltozaton.

Ha hihetünk a híreszteléseknek, akkor az új Accord lesz az első olyan autó, melynek motorválasztékában csak olyan erőforrások lesznek, melyek mind megfelelnek a szigorú Euro 5-ös emissziós szabályozásoknak. Alapvetően változatlan marad a motorpaletta összetétele, de mindegyik erőforrás tisztább, takarékosabb és erősebb lesz, mint eddig. Az új Accordban debütál a továbbfejlesztett, 2,2 literes i-DTEC dízelmotor, ami várhatóan felveszi majd a versenyt a konkurencia 170-180 lóerős motorjaival.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]