Városi miniautót mutatott be a Toyota

Vágólapra másolva!
Kevesebb, mint 3 méter hosszú a Toyota új iQ elnevezésű kisautó tanulmánya, mely praktikus helykihasználásával és 3+1-es üléselrendezésével hívja fel magára a figyelmet.
Vágólapra másolva!

A Toyota már korábban bejelentette, hogy egy saját miniautót kifejlesztésén munkálkodik, melynek különböző változatai a nyugati országoktól kezdve a világ fejlődő piacain is versenyképesek lehetnének. Most úgy tűnik, megérkezett a városi járgány tanulmányváltozata, mely hihetetlenül apró méretei ellenére kényelmes utazást biztosít a benne ülőknek. Az iQ mindössze 2,98 méter hosszú, és csak 1,68 méter széles. Ennek ellenére az autóban akár három felnőtt és egy gyermek is elfér. A cég mérnökei ezt úgy érték el, hogy a kocsiban egy lehajtható felnőttülést is elhelyeztek, amely az anyósülés előretolásával érhető el.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]