Nemsokára lehull a lepel az új M3 kombi és szedán változatairól, melyek közül az utóbbiban a BMW új duplakuplungos váltórendszere is debütál. Ezek mellett már készül a kabrió és a szuperkönnyű CSL-verzió is.
A BMW jelezte, hogy a kombi és a szedán változatot is egy amerikai autószalonon kívánja a nyilvánosság elé tárni, ami annyit jelent, hogy vagy Detroitban, vagy Los Angelesben láthatjuk majd először a két kocsit. A szedán változat iránti érdeklődést tovább növeli, hogy az autóban a BMW történetének első duplakuplungos sebességváltója is bemutatkozik. Az "M DCT" elnevezésű váltóval és a kormányon elhelyezett váltókarokkal a BMW ígérete szerint a négyajtós M3 gyorsabban és akadálymentesen lesz képes nagyobb sebességre kapcsolni, mint a kézi-, vagy a korábbi SMG-sebességváltóval. Akiknek erre nincs szüksége, azok számára egy egyszerű hatsebességes manuális váltóval is elérhető lesz a négyajtós M3.
Ugyancsak készül a bajor sportkocsi kabrió változata is, mellyel legfőképpen az amerikai piacon szeretne sikereket elérni a BMW. Mindenesetre érdekes lesz látni, hogy az M-részleg hogyan kezeli majd az összecsukható-tetős szerkezetnek köszönhetően fellépő 285 kilogramm extra súlyt. Ilyen gondok biztosan nem lesznek az M3 CSL (Coupe Sport Lightweight) változatával, mely a többi kiadáshoz képest sokkal könnyebb lesz. A kabrió M3 megjelenése nem lehet nagyon távol, hiszen a németek már egy jó ideje komolyan tesztelik, a CSL pedig valamikor 2009 első felére készül el.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0709/200709206.jpg)
[origo]
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?