Vágólapra másolva!
Valósággá válik a Skoda Yeti elnevezésű SUV-tanulmánya, amely a tervek szerint 2009-ben érkezik meg a márkakereskedésekbe. A modern formájú szabadidő-autó a márka első próbálkozása lesz ebben a szegmensben.
Vágólapra másolva!

Az autó a 2005-ös Yeti tanulmányra épül majd (képeken), és számos elemében megegyezik majd a VW Tiguannal és a Seat Tribu szériaváltozatával. A kocsival a Skoda modellpalettája öt típusra egészül ki, de így már elkerülhetetlen a cseh gyártó két hazai üzemének modernizációja. A hobbiterepjáró Kvasinyban készül majd, de emellett a vrchlabi gyárat is át kell alakítani, hogy a Skoda 2010-re összesen három modern üzemmel rendelkezhessen.

A cég központja és fő összeszerelő-műhelye Mladá Boleslavban található, és jelenleg csak ez felel meg feltétel nélkül a huszonegyedik század követelményeinek. Itt továbbra is folytatódik a Fabia és az Octavia modellek gyártása, de a növekvő kereslet miatt a pozsonyi VW-gyár is növelni fogja az általa elkészített Octaviák számát. Hogy a csehek pontosan milyen reményeket fűznek a Yetihez, még nem tudni, de ha az SUV meg tudja közelíteni népszerűségben a gyártó sikeresebb modelljeit, a Skoda mindenképpen elégedett lesz.

Forrás: [origo]