Kizöldül a Land Rover is

Vágólapra másolva!
Autói emissziójának radikális csökkentésével kíván megfelelni az egyre szigorúbb környezetvédelmi szabályozásoknak a brit Land Rover.
Vágólapra másolva!

A Land Rover már régóta szúrja a környezetvédők szemét, ez már a modellkínálatát tekintve is az egyik leginkább ellenségnek tekintett gyártó, de a britek most egy új programmal álltak elő, melynek keretén belül 2012-re legalább 20 százalékkal csökkentenék típusaik károsanyag-kibocsátását. Ennek érdekében a Land Rover, a Jaguarral közösen, mintegy 700 millió fontot kész különböző technológiák fejlesztésébe befektetetni. Ha tervük sikerül, elmondhatják magukról, hogy az európai átlagnál nagyobb mértékben fogták vissza flottájuk szén-dioxid emisszióját, ám még ez is kevés lehet ahhoz, hogy azt a tervezett 130 g/km-es határ alá süllyesszék.

Emissziós mutatói letörése mellett a Land Rover más eszközökkel is dolgozik környezetszennyező arculata megváltoztatásán. Nemsokára érkezhet egy kisméretű, Audi Q3-rivális kupé-crossover modell és jön majd több hibrid terepjáró is. Emellett az autókban felhasznált alumínium-elemek növelésének köszönhetően a jövő Land Roverei könnyebbek lesznek a jelenlegieknél. Ugyancsak említésre méltó, hogy a márka Év Autó Díjra is jelölt Freelander 2-es típusa 2009-től automatikus leállító- és indítórendszerrel lesz elérhető, mely jelentősen csökkenti a modell fogyasztását az akadozó városi forgalomban.