Loeb újra bizonyított - a két Citroën az élen

2007.10.08. 15:11

A rali világbajnokság 12. futamán, a Katalán Ralin a papírforma teljesült - mondhatnánk - amennyiben lehet papírformáról beszélni egy technikai sportban.

Forrás: DuEn

In memoriam Colin McRae

Csütörtökön, a hivatalos rajtceremónián a három héttel ezelőtt helikopterbalesetben elhunyt Colin McRae-re emlékeztek. A tervezett megemlékezés helyszínét az esőzés miatt át kellett helyezni a versenynek főhadiszállást adó hotelba. "Colin nagy bajnok volt. Most legenda lett" - mondta egykori csapattársa és jó barátja, a spanyol matador, Carlos Sainz.

Pénteken indult a mezőny, hogy a 352 kilométeres össztávból leautózzon 150-et a kijelölt hat gyorsasági szakaszon. Mindenki folyamatosan az eget kémlelte, és az időjárás-jelentéseket hallgatta, hiszen nagyon lógott az eső lába. Az első körben nedves aszfalton kocsizott a mezőny, mindenki hasonló gumit választott, a különbségek, ahogy szoktak, szinte minimálisak voltak. Loeb vezetett, második a spanyol Sordo és harmadik Grönholm, akinek a hátránya két gyors után még csak 4,4 másodperc volt. A második kör is hasonló eredményt hozott, igaz, itt Grönholm hátránya már nőtt kicsit   A nap végén, az utolsó két gyorsra a finn száraz viszonyokat várt, és így választotta ki a gumit is. Loeb kicsit megvágatta az abroncsait, hogy ha leesne az eső, legyen, ami elvezeti a vizet a kerekek alól; ez pont elég volt arra, hogy leosszon a vetélytársnak 30 másodpercet. Ha emlékszünk arra, hogy idén volt olyan küzdelem, amikor tizedek választották el a végén a versenyzőket, akkor az első nap végi 50 másodperc különbség a fogadóirodákban igen csak csökkentette a Grönholm neve mellé felkerülő odszokat. Kár, hiszen a szoros küzdelem mindig jót tesz a versenynek.

Forrás: DuEn

Slick gumik esőben... Még az ellenségünknek se kívánnánk
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Azért nem panaszkodhattak a nézők, hiszen minden napra jutott valami az izgalmakból. A subarus helyi menő adott kis izgalmat az egyik legfrekventáltabb visszafordítóban a sok nézőnek, milyen is az, amikor a Subaru Impreza WRC egyik kereke az árokban, kettő az úton egy pedig a magasban. És közben persze végig a gázpedálon állt a spanyol Xavier Pons...

Forrás: DuEn

Áll a gázon, áll a gázon!
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A verseny egyik nagy showmanje az ausztrál Cris Atkinson volt, aki az első nap kaszkadőr-bemutatókba illő: "nagy sebességgel indulj el a szakadékig és ott próbálj megállni, minél közelebb a szakadék széléhez" elnevezésű produkciója után mintha mi sem történt volna, száguldott tovább:


Szombaton próbálta felülmúlni az előző produkciót. Igaz, most is olyan helyet választott, ahol viszonylag kevés néző volt, de szerencsére a belsőkamerás felvételein jól látható, amint először megérinti a szalagkorlátot a bal első kerekével, majd jobbra felugrat a hegyre, amitől két kerékre állva autózik a szalagkorlátig. Természetesen folytatta tovább.


Kevesebb szerencséje volt a cseh Kopeckynek. Neki is bejött ez a duplázós szisztéma, ő sem adta alább egy élménnyel. Először csak megforgatta a Fabia WRC-t, majd a következő esemény után már a tetőn parkolt le a Skoda, és ezzel vége is lett Jan Kopecky spanyol versenyének:


A németországi nagy visszatérő, a belga Francois Duval számára nagyon fontos volt ez a futam, hiszen be kellett bizonyítania, hogy a hosszú kihagyás utáni sikeres visszatérés nem a véletlen műve volt, és igenis tud ő egy egész versenyen végig koncentrálva vezetni - talán ez megtetszik majd valamelyik gyári csapatnak, és jövőre kaphat fellépési lehetőséget az összes futamra. A Citroën Xsara WRC-vel versenyző pilóta folyamatosan az ötödik helyeken autózott, és csak egy piruett fűzhető a neve mellé. Nem úgy csapattársának, a szintén a Kronos csapatnál induló osztrák Manfred Stohlnak, aki idén már nem először forgatja meg navigátorhölgyét.

Előző
  • 1
  • 2
Következő