Uniszex lett - Mitsubishi Colt CZC Turbo teszt

A Mitsubishi Colt kabrió gömbölyded vonalaival eddig főleg a hölgyek figyelmét keltette fel, a tesztünkben szereplő turbómotoros verzió azonban a férfiak érdeklődésére is számot tarthat. Bár kívülről nehéz észrevenni, hogy a sportváltozattal van dolgunk, a slusszkulcs elfordítása után már azonnal érezhetőek a különbségek.

Talán ebből a szögből mutatja legelőnyösebb arcát a Mitsubishi kabriója
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A Mitsubishi Colt kabriót másfél literes motorral egy éve teszteltük, de nem voltunk elájulva tőle. Nem tetszett benne a csukott tetővel aránytalanul torz forma, a kiforratlan tetőmechanizmus, a nem eléggé merev karosszéria, a kemény műanyagokból felépített beltér és az állandóan beavatkozó menetstabilizáló elektronika. Mostani tesztautónkat ugyanúgy másfél literes motor hajtotta, mint a régit, de ez itt most a sportváltozat, ezért egy turbó is segítette az erőforrást a lélegzésben. Kívülről az egy collal nagyobb, 16-os kerekek, az eltérő első lökhárító különbözteti meg az alapváltozattól, de ezeket a CZC-tulajdonosokon kívül nem sokan veszik majd észre, pláne, hogy még egy árva feliratocska sem jelzi a motor képességeit.

Sokkal szebb nyitott tetővel a Colt CZC, Pininfarina jó munkát végzett
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Belül sem kell forradalmi változásokra felkészülni, csak annyi történt, hogy remek oldaltartású, bőr-szövet kárpitozású sportülések kerültek a régi székek helyére, a pedálok itt már alumíniumból vannak, a műszerek kissé sufnituningos hatású fehér hátteret, a kilincsek pedig ezüst fényezést kaptak. Mi egy tengelyirányban is állítható kormánynak, vagy egy kissé szerencsésebb üléshelyzetnek azért jobban örültünk volna. A sportváltozatban ugyanis még zavaróbb, hogy az ülések túlságosan magasan vannak, és a sebességváltó kar sem esik jól kézre, mert a kelleténél legalább tíz centivel hátrébb helyezték el. Nem szerencsés az sem, hogy a divatos forma miatt erősen megdöntött A-oszlop egész autókat képes kitakarni a látómezőből, ezért kanyarodáskor jobbra-balra kell nyújtogatni a nyakunkat, ha nem akarunk vakon menni előre.

A fehér műanyagok sajnos a sportváltozatból sem maradtak ki, az ülések jók
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A feltöltő hatására a kis motorból kereken 150 lóerőt sikerült elővarázsolni, ami tisztességes menetteljesítményekhez segíti a Coltot, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kocsi a számtalan merevítés és a nehéz tetőmozgató mechanizmus ellenére is viszonylag keveset, 1200 kilót nyom a mérlegen. Összehasonlításképp eláruljuk, hogy a kategória etalonjának tartott Peugeot 207 CC ennél kétszáz kilóval nehezebb, ami a menetteljesítmények és a fogyasztás szempontjából kárára, merevség szempontjából viszont előnyére válik a francia kocsinak.

	Csak ellenségeinket ültessük hátra (Még több fotó a galériában.)

Érződik is a hiányzó vasmennyiség a Coltban, nyitott tetővel csak sima úton élvezetes az autózás, hepehupás burkolaton már nyeklik-nyaklik a karosszéria, megszólalnak az utastér burkolóanyagai, a belső tükör pedig olyan remegésbe kezd, mintha egy óriási mélyládát üzemeltünk volna be a csomagtartóban. Kissé csorbít a kabriózás élményén, hogy a kisbuszosan óriási méretű szélvédő szinte teljesen a vezető feje fölé hajlik, cserébe viszont még szélterelő nélkül sem kell 100 km/óra környékén orkántámadástól tartani. A kissé nehézkesen felszerelhető terelőelemmel viszont jócskán kitolható a nyitott tetővel még élvezhető sebességtartomány, de ilyenkor a hátsó üléspad teljesen használhatatlanná válik. Nem mintha enélkül fejedelmi lenne a kényelem a szükségüléseknek is csak jóindulattal nevezhető hátsó ülőalkalmatosságokon, de az első üléseket előre tolva, rövidtávra azért be lehet passzírozni átlagos méretű felnőtteket. Jól biztosan nem fogják érezni magukat, mert lábtér szinte nincs, a támla derékszögben áll, az ülőlap hossza pedig csupán kétharmada egy átlagos ülésének.