Terepjáró az Ivecótól

Vágólapra másolva!
Az Iveco az amszterdami haszonjármű kiállításon rántotta le a leplet a Massif terepjáróról. Az autó azon a Santana PS-10-en alapul, ami tulajdonképpen a Land Rover Defender kissé átalakított, spanyol gyártású változata.
Vágólapra másolva!

A Santana partnereként a PS-10-hez már eddig is az Iveco szálította a motort, de mostantól a Fiathoz tartozó teherautógyártó a komoly terepre is alkalmas járművet saját márkaneve alatt is árusítja majd. A Massif leginkább szemből különböztethető meg spanyol testvérmodelljétől, de a Defender rokonság is nyilvánvaló, ha ránézünk a dobozos karosszériára. Alvázas felépítésével, merev hátsó tengelyével, és akár két zárható differenciálművével valószínűleg nem sok párja akad nehéz terepen az Iveco új modelljének. A motorháztető alatt az olaszok saját fejlesztésű, háromliteres, közös nyomócsöves dízelmotorja dolgozik. A hathengeres motor kétféle teljesítménnyel létezik, a gyengébbik 146 lóerős, nyomatéka 350 Nm, az erősebb 176 lóerős, nyomatéka pedig eléri a 400 Nm-t. Az Iveco egész világra kiterjedő kereskedői hálózatának segítségével minden bizonnyal jóval több kel majd el belőle, mint a Santana PS-10-ből, amelyet csak néhány országban árusítanak.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]