Az új C-osztályos Mercedes jött, látott, és győzött. Kevés olyan modellje volt a csillagos márkának az elmúlt tíz évben, ami ennyire heves lelkesedést váltott volna ki az autós társadalomból. Végre Stuttgartban is rájöttek, hogy egy Mercedesnek nincs szüksége kör alakú lámpákra, vagy tojásformára, elég, ha egy karakteres, szögletes formát álmodnak neki. Az új bébi-Benzt a legnépszerűbbnek ígérkező 2,2 literes dízelmotorral tettük próbára.
![Fotó: Vida János [origo]](http://static9.origos.hu/i/0710/20071031mercedesb.jpg)
A tojáslámpák helyett ferdén fekvő, sportosabb lámpatesteket kapott a C-osztály
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Sokak szerint a Mercedes személyautók igazából nem az A, hanem a C-osztállyal kezdődnek. Ez a legkisebb, klasszikus formájú szedán a gyár kínálatában, nem az első, hanem a hátsó kerekek a hajtottak, és itt már csillagon keresztül szemlélhetjük az előttünk haladó autót, ami talán a legfontosabb a márka rajongóinak szemében. Ez utóbbi viszont nem feltétlenül igaz, mert a hagyományos, krómléces hűtőmaszk a fölötte trónoló csillaggal csak az alap Classic, és a több mint félmillióba kerülő Elegance felszereltséghez jár a C-osztály esetében. Ezért a pénzért a C220 CDI-nél csak néhány krómdíszítést, multifunkciós kormányt, szebb kárpitokat, hátsó könyöktámaszt, több utastér-lámpát és két ködlámpát kapunk, nem feltétlenül éri meg a felárat. Bonyolítja a helyzetet, hogy tesztautónk a klasszikus stílusjegyek mellé még egy rakás sportos kiegészítőt is kapott a bő hatszázezerért mért AMG-csomag jóvoltából. Sokan azt hitték, hogy a 457 lóerős C63 AMG-vel van dolguk, mert a mutatós, 17 colos alufelnik, az első-hátsó köténylemezek, a küszöbtoldatok, a lyuggatott első féktárcsák és a másfél centivel süllyesztett futómű megtévesztette őket. Persze ezek nélkül is sportosnak mondható a karosszéria vonalvezetése, az első kerekek - amúgy BMW-módra - nagyon közel kerültek az autó sarkaihoz, a motorháztető enyhén púpos, az övvonal dinamikusan emelkedik, és az oldallemezeken is izgalmas domborításokat lehet felfedezni. Csak a far megítélése nem egyértelmű: van, aki lelkesedik érte, mások szerint csúnya, egyszer biztosan megszokjuk.
![Fotó: Vida János [origo]](http://static4.origos.hu/i/0710/20071031mercedesb1.jpg)
A C220 CDI-hez alapáron jár a polírozott kipufogó és a 16 colos felnigarnitúra
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)
A szépséges külső után természetesen akkor sem kell csalódnunk, ha végre helyet foglalunk az autóban. Helyesbítek: ha elöl foglalunk helyet az autóban. Bár a teljes hossz 55, a tengelytáv pedig 45 mm-rel lett hosszabb, mint az előd esetében, ez a hátsó lábtéren sajnos alig érződik. Próbálták menteni a menthetőt Stuttgartban, és a hátul ülők térdeinek kis vájatokat alakítottak ki az első ülések hátulján, de ez sem segít azon, hogy a lábfejet nem lehet az ülés alá betolni, így pedig nem a legkellemesebb az utazás. Túlságosan átlátszó stratégia ez a Mercedes marketing-részlegétől, üzenete: ha nem csak kettő, hanem négy embert akarsz kényelmesen szállítani, akkor tegyél hozzá még egy kicsit a pénzedhez, és vegyél legalább egy E-osztályút. Elöl szerencsére nem kell helyszűkétől tartani, a négycentis szélességbővülés az elődhöz képest jól érezhető. Egy Mercedes esetében nem méltó az említésre, hogy igényes anyagokból csavarozták össze a műszerfalat, kritikát csak a sok fekete szín miatt kissé lehangoló hangulat érdemel. Ez persze csak a tesztautóra igaz, a vásárlók rengeteg színkombinációból válogathatnak.
![Fotó: Vida János [origo]](http://static7.origos.hu/i/0710/20071031mercedesb2.jpg)
Egyszerű, szögletes formák, első osztályú anyag- és összeszerelési minőség
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)
A mostani generációval már a C-oszályhoz is elérhető lett a COMAND nevű fedélzeti információs rendszer, ami a legdrágább verziójában merevlemezes navigációs rendszert, hat lemezes DVD-váltót, beszédfelismerést, Bluetooth telefonkihangosítót, mp3-lejátszó csatlakozót és a kiválóan szóló hangrendszert foglalja magában. Azt információk alaphelyzetben a középkonzol tetejéből kinyíló hétcolos, színes kijelzőn jelennek meg, de akit ez zavarna vezetés közben, eltűntetheti az LCD-panelt, mert a legfontosabb tudnivalók továbbra is nyomon követhetőek maradnak a sebességmérő közepébe integrált egérmozin. Szerencsére nem kell minden apró módosításért a menürendszer rengetegébe vetni magunkat, mert a legfontosabb funkciók közvetlen gombokkal is elérhetőek, így sokkal kevesebb ideig kell levenni a szemünket az útról.
![Fotó: Vida János [origo]](http://static1.origos.hu/i/0710/20071031mercedesb3.jpg)
Egyelőre csak a főbb utakat és Budapestet ismeri a fejlett, de drága navigáció
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)
Kár, hogy a 863 ezerbe kerülő infoközpont egyébként gyönyörű grafikájú, és villámgyorsan dolgozó navigációja Magyarországon csak a fővárost és a fontosabb autópályákat ismeri, de ez más autógyártók saját navigációjáról ugyanúgy elmondható. Az elsőrangú ülésekben elhelyezkedve örömmel állapítottam meg, hogy a mély üléspozíció ellenére jó a kilátás a karosszériából. Még az A-oszlopok is viszonylag vékonyak lettek, így átlósan előre is ki lehet látni a C-osztályból, ami egy mai autónál sajnos cseppet sem általános. Kiváló, igazi mercedeses fogása van a kissé fura alakú, de puha és vastag sportkormánynak, az AMG-csomag miatt ráadásul a kezünket sem kell levenni róla, az automatikus váltó fokozatait manuális üzemmódban, a volán mögötti fülekről is lehet váltogatni.
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.