Nem lesz sebességkorlátozás Németországban

Vágólapra másolva!
Bár pártjának több tagja is a sebességkorlátozás híve, irányítása alatt nem vezetnek be sebességkorlátozást a németországi autópályahálózat azon részein, ahol eddig is szabadon lehetett száguldani - jelentette ki Angela Merkel német kancellár.
Vágólapra másolva!

A szigorítás ötletét először Stavros Dimas, az Európai Bizottság környezetügyi főbiztosa vetette föl tavasszal, mivel környezetvédők aggódtak a hosszú utakat nagy sebességgel megtevő autók jelentős szén-dioxid-kibocsátása miatt, de az ötlet akkor a német lakosság tiltakozása miatt lekerült a napirendről. Most Merkel pártjának néhány tagja adott hangot adott azon véleményének, hogy hasznos lenne a legfelsőbb sebességhatárt 130 km/órában megállapítani, de ezeket a kancellár most elutasította.

A korlátozás lehetőségének kizárása után Merkel kifejtette, hogy szerinte a levegőbe kibocsátott szén-dioxid visszaszorításának sokkal hasznosabb módja lenne, ha sikerülne megszűntetni a német autópályákon oly gyakori dugókat. Ezek legtöbbször a lassan haladó járművek miatt alakulnak ki és legalább annyi, ha nem több kárt okoznak, mint egy nagy sebességgel haladó jármű - folytatta. Ez az indoklás bizonyára tetszik az autópályán száguldani szerető autósoknak.