A Chrysler egyik legelismertebb modellje Európában a Grand Voyager, melynek 2008-tól már a teljesen újratervezett, ötödik generációját lehet majd megvásárolni. A nagy buszlimuzin szögletesebb karosszériája még variálhatóbb és kényelmesebb belteret rejt, de a műszaki tartalom is jelentős fejlődésen ment keresztül.
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0711/2007111217.jpg)
A legújabb és a legelső Voyager. Az arányok nem sokat változtak 23 év alatt
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)
A Chrysler 1984-ben készítette el az első Voyagert, és azóta is azon vitatkozik a Renault-val, hogy igazából ki is építette az első egyterűt. Jelen cikkünk főszereplője, az új Grand Voyager szempontjából ez teljesen mindegy, de annyi biztos, hogy a több mint húszévnyi buszlimuzin-építési tapasztalat és a 12 millió eladott példány az autó minden porcikáján meglátszik. Szakít az előd gömbölyded vonalaival az ötödik nemzedék, és egy jóval szögletesebb, de markánsnak és jellegzetesnek csak nagy jóindulattal mondható formával próbál sikereket elérni. Külön hangsúlyozták a Chrysler sajtósai a nemzetközi prezentáción a számtalan rokonságot a 300C-vel, de ezek közül én csak a márkavédjegynek tekinthető óriási, rácsos hűtőmaszkot tudtam felfedezni.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0711/2007111218.jpg)
Az egyetlen lekerekített részlet a karosszérián a D oszlop és a tető találkozása
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)
Véleményem szerint sokkal több a rokon vonás a Volkswagen Transporterrel, ami talán nem is véletlen, mert a németek az új Grand Voyager padlólemezére hamarosan elkészítik saját egyterűjüket, amelyet kizárólag Észak-Amerikában fognak forgalmazni. Azon az autón vélhetően nem lesz annyi krómozott felület, mint testvérmodelljén, mert itt kissé túlzásba estek a dizájnerek: nemcsak a kilincsek, de a hatalmas külső tükrök, az oldalsó díszlécek, a hátsó rendszámtartó, az ablakkeretek és még a tetősín is fémesen csillog, szerencsére legalább a felniket nem krómozták le. Guruló gombócból gördülő hasábbá változott a Grand Voyager, a tető 15 centivel lett szélesebb, de a küszöbök is kijjebb kerültek a jobb helykihasználás érdekében.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0711/2007111222.jpg)
Az asztalt, ha nem használják, az ülések alatti rekeszben lehet tárolni
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)
Öt centivel nőtt meg a karosszéria hossza, így már 5,14 méteres, a bővülés teljes egészében a tengelytáv növelésének köszönhető. A puszta számadatoknál sokkal jobban szemlélteti az autó dimenzióit, ha eláruljuk, hogy egy aktuális, rossz nyelvek által csak bálnának csúfolt 7-es BMW-nél a Grand Voyager több mint tíz centivel hosszabb, öttel szélesebb és huszonhattal magasabb. Ha még lenne súlyadó, biztosan átkoznák tulajdonosaik a Chrysler egyterűjét, mert még a könnyebb, benzines változat is nehezebb két tonnánál, a dízel pedig extrák nélkül is legalább 2,1 tonna. Az ötödik generáció bevezetésével kihal a rövid tengelytávú Voyager, mert állítólag 10 százalékot sem érte el a forgalma, pótlására hamarosan érkezik cégcsoporton belülről a kombik és egyterűek keresztezéséből született Dodge Journey.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0711/2007111228.jpg)
Kispályás focimeccseket is lehetne rendezni a Grand Voyager belsejében
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)
Belül továbbra is megmaradt a 2-2-3-as üléselrendezés, és természetesen a zseniális Stow 'n Go üléshajtogatós rendszer is. Lényege az, hogy ha nagy raktérre van szükség, nem kell kivenni a nehéz és macerásan szerelhető üléseket, hanem egyetlen mozdulattal a padló alatt kialakított rekeszbe lehet őket hajtani. Ily módon egyetlen ember fél perc alatt a hétszemélyes buszlimuzinból kétszemélyes áruszállítót varázsolhat, melynek 3,3 köbméteres, sík padlójú rakterét sok "hivatásos" áruszállító is megirigyelhetné. Felárért a hátsó üléspad gombnyomásra, elektromotorok segítségével tűnik el a padlóban, így már csak a két középsőt kell emberi erővel lehajtani. Az új Voyagerben az elődhöz képest tovább javult a variálhatóság azzal, hogy ezeket a foteleket 180 fokos szögben el lehet forgatni, így a két hátsó sor utasai szemben ülhetnek egymással. Ha azt is hozzávesszük, hogy a két sor közé egy asztalt is beszerelhetünk, akkor már kijelenthető, hogy rögtönzött üzleti tárgyalásokhoz vagy családi társasozásokhoz kevés alkalmasabb jármű létezik a Grand Voyagernél.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?