A Datsunnal legendássá vált Z betű napjainkban a 350-es szám mögött áll, és egy, a dicső elődhöz mérhető sportkupét takar, amely most már 313 lóerős, hátsókerék-hajtású, igazi élményautó. Egy autó, amely inkább Z, mint Nissan.

Feltűnőbb nem is lehetne: narancssárga sportkocsi a járdán. Úttesten él igazán
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Kevés szabad betű van az autós ábécében. Az A, B, C, E, G, M, R, S, V mind-mind a Mercedes osztályait jelöli, az ipszilon a Lanciáé, meg kell említenünk a Ford T-t. A végén pedig ott van a Z, amely a felsoroltak közül a leginkább hat a sportkocsik híveire. Nem szükséges márkanevet mondani: a Z csak Datsunt vagy Nissant jelenthet. Az első Z-t, a Datsun 240Z-t 1969-ben mutatták be, fő piacán, az Egyesült Államokban egy évtized alatt több mint egymillió darab talált gazdára. A tisztelet persze nem az értékesítés eredménynek, hanem a fantasztikusan jó, ugyanakkor megfizethető sportkupénak szól. A Z egy ikon lett, amelyhez csak óvatosan, kellő alázattal és szakértelemmel szabad hozzányúlni. Szerencsére a japán mérnökök mindhárom erénnyel bírnak, így a 2004-ben bemutatott Nissan 350Z méltó követője lett a Z-kultusz megalapozójának.

Agresszív a far. A harmadik ajtón át könnyű pakolni a 235 literes csomagtartóba
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A megszokott módszerhez képest fordítva láthattak munkának. Egy tévés vetélkedőben sem adnának tízezer forintnál többet annak, aki fel tud sorolni legalább öt olyan autót, amelyet az orrától kezdtek megrajzolni, a farához közelítve aztán fogyott a kedv, a lendület, az idő, gyorsan eldolgozták a vonalakat, rátettek két lámpatestet, és kipipálták a feladatot. A 350Z viszont hátulról agresszív: a domború, lapos far élesen metszett lámpái, a két kipufogóvég pontosan kifejezi az autó képességeit. Nehezen lehetne kupésabb az oldalnézet, az ajtókilincs nem alkatrész, hanem önálló műalkotás, sokat sejttetően domborodnak a sárvédőívek. A kocsi orra azonban nemhogy nem vad, hanem olyan jámbor, mintha nem is benzinkútnál kéne jóllakatni, hanem egy dús legelőn - a Tiida hozzá képest áldozatára leső ragadozó. Egy Toyota-logó éppúgy illene a motorháztetőre, ahogyan a Nissan-embléma passzol. A végeredmény mégis teljesen pozitív, a Z vonzza a tekintetet, és álló helyzetében is demonstrálja képességeit.

Szemből jóval jellegtelenebb. Úttartása mint egy sínautóé
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
2004-ben 3,5 literes, V6-os benzinmotort kapott a Z, amely a hátsó kerekekre 280 lóerőt juttatott. A 2007-es modellben az alapelv változatlan, a teljesítmény viszont immár 313 lóerő, amelyet apró hangolásokkal talán korábban is elő lehetett volna csalogatni, a most futó sorozatban viszont egy nagyrészt új motorral érték el. A blokk miatt módosult a motorháztető, de a különbségek szinte láthatatlanok - nagy bajban lennék a három évvel ezelőtti és a jelenlegi tesztautó megkülönböztetésével, ha az importőr nem lett volna olyan segítőkész, hogy a régi fekete helyett idén narancssárga tesztautót állít flottába.

Z-logó a merevítőn. Az utastér hangulata sportos, két embernek kényelmes
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Két ülés, hátsókerék-hajtás, benzinmotor és háromszáz lóerő feletti teljesítmény - a 350Z igazi sportautó, mégsem idegen rajta a rendszámtábla, nem hat annyira esetlenül a városban, mint mondjuk egy belvárosi dugóban vergődő Lamborghini. Nem egy kategóriába tartoznak, persze: az új Z Amerikában 28 ezer dollárért elérhető, ár/élmény aránya valószínűleg a legjobb. Mert - mondanom sem kell - a Z egy élmény. A forma kiváltotta izgalmat sikeresen erősíti a bőr sportülésben helyet foglaló vezetőben a beltér kialakítása. A kormány, közepén Nissan helyett Z-logóval, csak fel-le állítható - nem holmi családi kompakt ez -, vele mozdul a három fő műszer, a vízhőfok- és benzinszintjelző, a központi helyen lévő fordulatszámmérő és a 280-ig skálázott sebességmérő. Ennyi információ persze kevés egy igazi Z-pilótának, ezért a középkonzol tetején, a sofőr felé fordítva még három kisebb kijelző tájékoztat a fedélzeti számítógép mérte értékekről, az olajnyomásról és az elektromos töltésről.
Meseautó álomáron Amerikából - tényleg van ilyen?
Meglepően olcsón kínálják a tengerentúlon a nálunk nem forgalmazott autókat, ám komoly buktatókkal is szembesülhet, aki úgy dönt, hogy egy jól felszerelt Ford Focus ...
Meseautó álomáron Amerikából - tényleg van ilyen?
Meglepően olcsón kínálják a tengerentúlon a nálunk nem forgalmazott autókat, ám komoly buktatókkal is szembesülhet, aki úgy dönt, hogy egy jól felszerelt Ford Focus ...
Meseautó álomáron Amerikából - tényleg van ilyen?
Meglepően olcsón kínálják a tengerentúlon a nálunk nem forgalmazott autókat, ám komoly buktatókkal is szembesülhet, aki úgy dönt, hogy egy jól felszerelt Ford Focus ...
Rodeó hintalovon - Renault Captur menetpróba
Nagy mókamesternek tűnik a Clióból faragott terepjáró, és a lecipzározható üléshuzattól a kesztyűtartó fiókig valóban sokféle hasznos kreténséget is kínál. ...
Gáz és alkohol a benzin ellen
A lassan, de biztosan emelkedő üzemanyagárakat két módszerrel lehet kivédeni, vagy lerakjuk az autót, vagy megpróbálunk kitörni a benzin-gázolaj függőségből, és ...
Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
A Peugeot is felszállt a legújabb divathullámra és egy kisautóját továbbpumpálva csinált egy mini szabaidőautót. A Nissan Juke-nak nincs félnivalója, az Opel Mokka, a ...
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.