Itthon is kapható az új Subaru Justy

Vágólapra másolva!
Megérkezett a Subaru Frankfurti Autószalonon bemutatott új kisautója, a Justy. A kizárólag elsőkerék-meghajtással kapható típus alapára 2,84 millió forint.
Vágólapra másolva!

A városi miniautó, az előző generációkkal ellentétben már nem egy Suzukin, hanem a Daihatsu Sirionon alapul, orrészétől eltekintve szinte teljesen megegyezik azzal. A Subaru többi járgányával ellentétben a Justy nem sportosságával, hanem praktikusságával és alacsony fogyasztásával kívánja felhívni magára a figyelmet. Háromhengeres, egyliteres benzinmotorja, mely a Toyota Yarisból, Aygóból, valamint a Citroën C1-ből és a Peugeot 107-ből már ismerős lehet, 70 lóerőt és 94 Nm nyomatékot passzíroz ki, ami 160 km/órás végsebességhez elég. Emellett nem valószínű, hogy a mini a gyorsulási versenyek favoritjává válna, mert 0-ról 13,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára.

Azonban a 3,6 méter hosszú kocsi más területeken már jól teljesít. Kilométerenként csak 118 gramm szén-dioxidot juttat a levegőbe és ötliteres átlagfogyasztása is igen jónak mondható kategóriájában. Emellett a Justy igen jó felszereltséggel is rendelkezik, hiszen alapáron jár hozzá légkondicionáló, négy légzsák, blokkolásgátló fékerő-elosztóval, szervokormány, négy elektromos ablakemelő, elektromos tükörállítás, távirányítós központi zár, és cd-lejátszós rádió is. A Daihatsu osakai gyárában készülő Justy-ból, első nekifutásra hétezer darabot szállítanak Európába.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]