Nagyszerű tervek a Seat Kupában

Vágólapra másolva!
A Seat Leon Szuperkupa az idei év legnagyobb durranása autósport körökben, azonban a történet nem áll meg, a jövőre vonatkozó tervek még nagyobbra törőbbek. A márka hazai képviselete egy rendhagyó díjkiosztó keretein belül osztotta ezt meg a versenyzőkkel.
Vágólapra másolva!

Forrás: Duen

A 2007-es indulók, össszesen 17 autó vett részt ebben a sorozatban
(A képre kattintva még több Duen képet nézhet meg a rendezvényről.)

2007-re a hazai márkakupás versenyzés elért arra a szintre, ahonnan már nincs hová továbblépni - gondolhatják sokan. Van három lépcső, amely biztosítja a fejlődési lehetőséget, és a Seat Leon Szuperkupa személyében megvan az a top-kategória, ahonnan már csak a nagyon komoly versenyautókba is át lehet ülni. De eddig hiányzott az a szál, amin egy hazai élversenyző eljuthatott egy nehezebb nemzetközi sorozatba, 2008-ban a Seat erről is gondoskodik.

Forrás: DuenA Seat eddig egyedülálló módon külön rendezvénnyel ünnepelte az idén bemutatkozó Leon Szuperkupát, és egy díjátadóval köszöntötte a sorozat legjobbjait, a versenyzőket, és azokat, akik segítettek abban, hogy ez a sorozat létre jöhessen. Az ünnepség keretein belül bemutattak egy új, limitált darabszámú Leont, amely lényegében egy egyedi felszereltségű DSG váltós Leon FR TFSI. Összesen 30 darab készül ebből az autóból, csak fehér színben létezik, és a Supercopa Limited Edition nevet kapta.

Szerencsére ennél fontosabb dolgokat jelentettek be ezen a rendezvényen, ugyanis a Szuperkupa jövőre folytatódik, nem is akárhogyan. A tervek szerint a Seatok jövőre nem mennének a hegyi versenyekre, helyette négy hungaroringi, kettő Pannónia-ringi és egy Brno-i pályaverseny lenne. Ez azonban még semmi, ugyanis jövőre az FIA WTCC sorozat betétfutamaként bemutatkozik a Seat Leon EuroCup, ahová várhatóan 3 magyar versenyzőt tud a magyar bajnokság delegálni. Természetesen ennek vannak anyagi feltételei is, de a magyar versenynaptárt úgy alkották meg, hogy az ne ütközzön ezzel a sorozattal. Természetesen először az idei év legjobbjainak ajánlják fel ezt a lehetőséget, de ha valaki mégsem tud menni, akkor az eredmények alapján utána következő mehet.

Az Eurocup egy igen komoly sorozatnak ígérkezik, erre az autót is tovább fejlesztették. A 2008-as Leon Supercopa már rövidebb végáttételt, szélesebb kerekeket és nagyobb intercoolert kapott, miközben javult a fékek hűtése, van kézifék is, és még rengeteg apróság változott. A sorozaton csak ezzel a specifikációval lehet indulni, vagyis a magyar autókat is át kell építeni. A legfőbb vonzerő azonban az, hogy aki ezen a sorozaton futamot nyer, az automatikusan indulási lehetőséget kap a Seat Sporttól a következő WTCC futamon egy gyári Seattal. Ezzel a Seat már egy magyar versenyző számára is megteremti az utat a WTCC-ig, igaz addig még rengeteget kell dolgozni.