Börtön a mobilozó autósoknak

Vágólapra másolva!
Akár börtönbe is kerülhet az a gépkocsivezető, aki mobiltelefonján beszél vagy szöveges üzenetet ír vezetés közben - többek közt ez az egyik új közlekedési szabály Angliában.
Vágólapra másolva!

A legsúlyosabb esetben akár kétévi börtönnel sújtható az az autós, aki mobilozik vezetés közben, a kiszabható pénzbírság határa pedig a csillagos ég. Eddig 60 font (21 ezer forint) bírságot kellett automatikusan fizetniük a vezetés közben maroktelefonálás használatán kapott autósoknak Angliában, de ezen kívül három büntetőpontot is kaptak.

A mobiltelefonok (kihangosító nélküli) használatát 2003-ban tiltották be, de azóta tömegesen szegik meg a tilalmat a brit autósok, s részben emiatt egyre több baleset történik. A nem kézben tartott és fülhallgatóval felszerelt mobiltelefonokra nem vonatkoznak az új szabályok, ám a rendőrök ilyen esetben is büntetést szabhatnak ki, ha úgy értékelik, hogy emiatt történt baleset vagy ez veszélyeztette a biztonságot. Az autósok négyszer veszélyesebben vezetnek, ha mobiloznak vagy sms-t küldenek - állítja a brit közlekedésügyi minisztérium.