Létezik egy márka, amely elsősorban ralisikereiről lett híres hazánkban. Az utóbbi években azonban inkább a leégésekről szól minden, így nem csoda, hogy ismerőseimnek nehezen tudom elmagyarázni, a Subaru jó. A Forester kitűnő példa erre.

Hazai pályán, laza talajon a legnagyobb élmény
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A Subaru meglehetősen hányattatott sorsra van ítélve hazánkban: a márka valahogy kimaradt az emberek látómezőjéből. Persze tudják már, hogy létezik ez is, de mégis csak nagyon kevesen gondolkoznak el komolyan egy Subaru vásárlásán, ha éppen úgy hozza helyzet. Az ismerőseim között persze sok a Subaru rajongó, akik örömmel vitatkoznak ezzel az okfejtésemmel, de az eladási statisztikák alapján mégis nekem van igazam.
Érdekes dolog, de a szintén az ismerősi körömből vett minta alapján a Subaru sikerét és egyben vesztét is a rali világbajnokság okozza. A nagy többség azért ismeri a márkát, mert a rali világbajnoki szereplések és eredmények kapcsán megkedvelte. Még ma is azt mesélik a rali vb futamaira rendszeresen kilátogató barátaim, hogy a Subarukat fogadja a legnagyobb hangzavar, pedig az eredményeik alapján nem kéne, hogy így legyen. És itt van a kutya elásva. A raliszereplés miatt az emberek a kemény sportkocsikkal azonosították a márkát, a Subaru STI utcai raliautóként legendává vált, sőt a nagy többség még a WRX-ről is tud. A baj csak az, hogy ezek árnyékában az emberek agyában meg sem jelent a kiváló Forester, vagy a nem különben kitűnő Legacy, vagy Outback. Tribecát még nem vezettem, arról nem nyilatkozom.

Nehéz eldönteni, hogy a Forester egy megemelt kombi, vagy már SUV
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Tehát a Subaru név hallatán mindenki az Impreza csúcsváltozataira gondol, azt meg a nagy többség nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen vegyen családi kocsinak. A ralis sikertelenség miatt egyébként a már említett ismerősi körben a márka megítélése is romlott, így nem egyszer hallottam már, hogy azok még egy futamot sem tudnak normálisan végigmenni. Kár, hogy a raliautónak nem sok köze van az utcaihoz, a ralicsapatnak meg a gyárhoz, de ez mindegy, hiszen most úgysem az Imprezáról van szó.
Helyette itt a Forester, amelynek van egy szintén sikeres brutális változata, a 2.5 XT. Ezt is ízlelgetik néhányan, de mégsem vezetik le, hogy a 2,5-ös sok nekem, meg minek gyorsuljak az asszonnyal 6 alatt százra, a Forester viszont nagyon jó autó, ezért veszek egy sima kétezrest. Pedig a gondolatmenet nem lenne rossz, sőt ki is próbáltam, mennyire jó.

Sajnos az XT árnyékában él, pedig a kétezres motorral már 6,7 millió forinttól elérhető. A jobb felszereltségért már 7,5 millió körül kérnek
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A Subaru kisebb motorizáltságú változatai valahogy autós körökben sem túl sűrűn emlegetett típusok, pedig annak idején egy kétezres Legacy volánjánál megtapasztalhattam, milyen jó autó. A Forester is kiváló tulajdonságokkal rendelkezik a nagyobb motorokkal, de mi van, ha valakinek nincs szüksége a nagy teljesítményre, vagy csak egyszerűen nem telik rá. A 2000-es motor kiváló választás, hiszen az erőforrás a 158 LE-jével kellemesen erős az életben is, nem csak papíron. Alul is nyomatékos, de egészen 7000-es fordulat felé is elpörög, miközben a jellegzetes boxerbrummogás igazi muzsika füleinknek. Kicsit röviden áttételezett váltójával elég lendületes, a váltókar mozgása ugyan nem tökéletes, de a kapcsolás nagyon pontos.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?