Budapestről rajtolhat a Dakar 2010-ben

Vágólapra másolva!
2010-ben állítólag a Hősök teréről fog elrajtolni az autósport egyik legnézettebb versenye, a Dakar-rali. A Népszabadság értesülései szerint erről már decemberben aláírt egy szerződést a magyar kormányt képviselő Ujhelyi István államtitkár.
Vágólapra másolva!

A világszerte kiemelkedő nézettséggel bíró rendezvény kapcsán már korábban felmerült, hogy a rajtjogot, pontosabban a verseny rajtjának szervezését Budapest is vállalhatná - ezzel egyszersmind a fővárost, valamint az ország nevezetességeit reklámozva. Ujhelyi István, az önkormányzati és területfejlesztési minisztérium államtitkára a Népszabadság megkeresésére megerősítette, hogy több mint egy éve folynak az előkészületek és a tárgyalások a Dakar licenctulajdonosával. "Az előkészítő munkában nagy segítségünkre volt a Dakart ismerő Szalay Balázs és Palik László. Miután a kormány - egy a verseny hasznát igazoló tanulmány megismerése után - garanciát vállalt a több mint ötszázmillió forintos licencdíjra, december hatodikán aláírhattuk az előszerződést Párizsban. Ezt követően már csak a technikai részletek vannak hátra a megállapodás véglegesítéséhez" - nyilatkozta a Népszabadságanak Ujhelyi.

Egy - a Népszabadság birtokába jutott - a Dakar rajtjogának megszerzéséről szóló tanulmány kimutatása szerint előnyös lehet Magyarország számára a befektetés. A versenyt indító város neve a célállomással együtt megjelenik a verseny adott évi nevében és a Dakar logóján. A rajt helyszínének nemcsak az elnevezés szempontjából van kiemelt jelentősége az útvonal által érintett városok között, hanem a rajtot (a Dakar terminológiájában "Grand Départ") megelőző több előkészítő nap kiemelt médiafigyelme miatt is, amelyeken a versenyzők is kötelezően részt vesznek. A technikai előkészítő napokat Budapesten, a Syma Csarnokban tartanák.

Az előzetes tanulmány szerint "kedvező rendezési forgatókönyv" esetén a bevételek meghaladhatják az egymilliárd forintot, míg kedvezőtlen szcenárió esetén is legalább 780 millió forint bevétellel lehet számolni. A kiadások 300-400 millió forint körül mozoghatnak majd, ehhez azonban hozzá kell még adni a "Grand Départ" licencdíját, ami (2,2 millió euró) 552 millió forint. A tanulmány megjegyzi: a legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetében a magyar államnak kell 226 millióval kipótolnia a költségvetést. Úgy tudjuk azonban, hogy a kormányzatban ezzel a lehetőséggel nem különösebben számolnak - az általános álláspont az, hogy a legrosszabb esetben is nullszaldóval zárhat a program, ami a nemzetközi médiafigyelem miatt nyereségesnek lesz mondható - áll a Népszabadság összeállításában.

Idén január ötödikén, azaz szombaton rajtol el a mezőny Lisszabonból az afrikai Dakar felé. Az 570 induló jármű több mint 9000 kilométert fog megtenni, de ebből "csak" 5736 kilométer lesz mért szakasz. További részletek és információk a magyar indulókról itt.