Vágólapra másolva!
A Ford és a Tata hivatalosan is megerősítették, hogy előrehaladott fázisba lépett a Jaguar és a Land Rover eladásáról folytatott tárgyalásuk.
Vágólapra másolva!

A beismerés azt is jelenti, hogy az indiai Mahindra & Mahindra és a One Equity Partners befektetőcég már nincsenek versenyben a két márkáért. A gyártók nyilatkozata szerint még számos részletben meg kell egyezniük egymással, de már a brit márkák munkásaival is közölték a hírt, úgyhogy most már szinte biztos, hogy az indiaiaké lesz a két márka. Ráadásul a Jaguar, amely abban bízik, hogy az indiaiak megtartják a két márka összesen 15 300 főt számláló szigetországi munkaerejét, ugyancsak kijelentette, hogy a három lehetséges tulajdonos közül a Tatát támogatják.

A remélt fényes jövő most a Tatán áll vagy bukik. Amerikában aggódnak amiatt, hogy a Tata kikezdi a márka luxusimázsát, és saját olcsó arculatával elriasztja a tehetős vevőket. Nem túl szerencsés a családi kézben lévő Tata azon döntésének időzítése sem, hogy éppen most akarja bevezetni legújabb "népautóját", amelynek 1700 eurós ára alig egyhuszada a legolcsóbb Jaguar modell árának, írta The New York Times.

A Ford tavaly év elején jelentette be szándékát a két brit márka értékesítésére. Miközben a terepjárókat gyártó Land Rover már nyereségesen működik, márkatársa, a Jaguar évek óta súlyos gondokkal küszködik. Az amerikaiak a Jaguár megvásárlása, 1989 óta becslések szerint 10 milliárd dollárt öltek az üzletbe, a kocsik minősége azonban a beruházások ellenére sem javult.