Kubai koktélok négy keréken

2008.01.11. 20:42

A Kubáról kialakult képhez lassan ugyanúgy hozzátartoznak a hatvanéves amerikai autók, mint a rum és a szivar. Azt viszont kevesen tudják, hogy az ottani járművek többsége egyedülálló darab: ilyeneket soha nem készített egyik autógyár sem.

Fotó: Póla Gergely

Az Adenauer-Mercedes után szabadon: Castro-Lada
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ha túllépünk a negyvenes-ötvenes évek amerikai gépeinek sztereotípiáján és kicsit alaposabban megnézzük a szigetország járműállományát, kiderül, hogy igencsak eklektikus: a detroiti cirkálók mellett természetesen KGST-autók, valamint régi angol és francia négykerekűek is róják az utakat, és persze nem hiányozhatnak a távol-keleti gyártmányok sem. A közlekedési eszközök általános állapotát egyetlen szóval lehet legjobban jellemezni: rettenetes. Az teljesen érthető, hogy a fél évszázadnál is öregebb Chevrolet-k romosak, de gyakorlatilag nem lehet látni egyetlen ép Ladát és Polski Fiatot sem. A pusztulatból csupán a felújított matuzsálemek, valamint a néhány éves ázsiai és európai kocsik - olyanok is, mint a Mercedes-Benz E osztály - lógnak ki. Ezek a kocsik szinte kivétel nélkül a konvertibilis pesót költő turisták transzportálására szolgálnak - de ki az, aki Kubában járva ezeket választja egy ötvenes évekbeli batár helyett?

Fotó: Póla Gergely

A Pontiac Chieftain utolsó sorozata volt az 1958-as. Béke poraira
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Első nap Havannában - indítsunk az egyik legismertebb klasszikus amerikaival, egy 1955-ös Chevrolet Bel Airrel. Kívülről szokatlanul szép állapotban pompázik a taxi, és tulajdonosa büszkén említi, hogy elöl még az eredeti soros hatos dübörög. Az utastérben azonban már más a helyzet: új, elsősorban Citroënből származó alkatrészekkel pótolták az évek során eltűnő darabokat. Pár nappal később értem csak meg igazán, miért volt annyira büszke a Chevy sofőrje: a detroiti csatahajók tekintélyes hányadát japán dízelmotor hajtja. Az teljesen érthető, hogy alkatrészek híján egy idő után új szívet kapnak az öreg amerikai gépek, ám azért elég illúzióromboló egy '56-os Pontiac orrából előtörő dízelkerregés. A lehetőségek persze igencsak korlátozottak: az autó-nekromantáknak a távol-keleti darabokon kívül csak szovjet erőforrások állnak rendelkezésükre nagyobb tömegben. Ennélfogva lehet találkozni olyan jenki nagyvasakkal is, melyek mozgatását GAZ-, esetleg Lada-motor végzi.

Fotó: Póla Gergely

Volkswagen Bogárnak álcázott Renault 4CV. A kidőlni készülő jobb hátsó kerék Ladáról való
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A külsőt olykor-olykor hozzáigazítják a mechanikához, ám azért túlnyomórészt az "azzal főzünk, ami van" stílusirányzat érvényesül, így születik a génmódosított amerikai kocsik túlnyomó többsége. A géptető Toyota-motort takar, az orosz hűtőhöz Peugeot-ból származó hűtőrácson át áramlik a levegő, a hátsó lámpák kis Polskiból, a kilincsek és az orosz terepgumival szerelt kerekek különféle Ladákból származnak. No és az ablakokon fólia feltétlenül! Ez ugyanis arrafelé majdnem olyan nélkülözhetetlen kellék, mint nálunk a zöldkártya. És az imént vázolt kombináció csak egy a szinte végtelen számú lehetőségből, a kubai autószerelők fantáziájának kizárólag a hozzávalók hiánya szabhat határt, a megvalósíthatóság szinte soha. Nincs még egy hely a világon, ahol a legkülönfélébb gyártmányú, típusú és évjáratú alkatrészek ennyire kompatibilisek lennének egymással.

Fotó: Póla Gergely

Kívülről kell támasztani, nehogy kinyíljon?
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A legváltozatosabb alapanyagokból kevert autómixek mellett az átépített járművek teszik igazán egyedivé a kubai állományt. A gépkocsi arrafelé romosan is nagy kincs, és igazán pazarlás négyen-öten utazni vele, amikor kis átalakítással akár kétszer annyian is elférnek benne. A megoldás kombiknál pofonegyszerű: a hátsó ülést kiszedik, és hosszában építenek be két, a csomagtartó végéig érő ülőalkalmatosságot. Kissé nehezebb a feladat lépcsős és bogárhátú karosszériák esetében, de a kubai szerelők előtt nincs lehetetlen: ívelt lemezeket hegesztenek a farrészre, és máris kész a meghosszabbított utastér. A mikrobusszá konvertált gépezetek közül a legdrámaibb alkotás címre minden bizonnyal egy szovjet teherautó-kerekeken gördülő 1959-es Cadillac pályázna legnagyobb eséllyel.

Fotó: Póla Gergely

M24-es Volga. Látható, hogy tulajdonosa platóssá alakította a szovjet limuzint
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A másik építésziskolai hívei nem hajlandók feláldozni a csomagteret, így inkább fognak három Ladát, és csinálnak belőle kettőt. Az egyiket félbevágják, a másikat megszabadítják az elejétől, a harmadikat a hátuljától, majd utóbbiakat összepasszintják a két fél autóval, és máris kész a másfélszeresére nőtt jármű - "három in kettő." Kicsit részletesebben az eredmény: négy kerék, hat ajtó, hét-nyolc férőhely, és még a csomagtér is megmarad! Ilyen kocsikat csak taxi kivitelben láttam, és biztos vagyok benne, hogy nem csupán Ladákkal bűvészkedtek a flexmesterek. Ismerve az ország autóépítői potenciálját azon sem lepődnék meg, ha egy csuklós Ikarust házasítanának egy Piaggio robogóval.

Mindezt az indokolja, hogy a kubai tömegközlekedés alig áll magasabb szinten, mint a vanuatui űrhajózás. A járatok a nagyobb gyárakhoz sem rendszeresek, emiatt rengetegen stoppolnak. A buszok egy kis része 200-as Ikarus, a hozzájuk igen hasonló szovjet gyártmányok és a turistákat szállító európai darabok mellett egy-két régi amerikaival is találkozhatunk, ám a leglátványosabbak kétségkívül a kamionból átalakított szerkezetek. A recept a következő: egy hátul kéttengelyes, elöl vonófejes pőre pótkocsira körben lemezeket hegesztenek, ajtókat, ablakokat és tetőt szerelnek rá, üléseket helyeznek el belül, majd az egészet nyerges vontató után kötik. Létezik "lapostetős" kivitel és olyan is, melynek teteje az alváz vonalát követi, azaz a kerekeknél és a vonófejnél megemelkedik.

Fotó: Póla Gergely

Moszkvics 2140-es - természetesen idegen kerekeken és lökhárítóval. Egész jól illik hozzá a 2106-os Ladától kölcsönzött hátsó lámpa
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az átépítési hajlam néha fordítva működik: utazóhelyeket áldoznak fel a raktér érdekében. Buszból átépített kamiont nem láttam, de platóssá alakított Zsigulit többet is. Stílszerűen elnevezhetnék a gépet Lada El Caminónak vagy Rancherónak. Látványban és a raktér méretében még ezeket a szerencsétleneket is felülmúlja a teherautósított Volga M24-es - tulajdonosa bizonyára nem kevés pesót maszekolhat össze.

Kíváncsi vagyok, hogy az alkatrészhiányon felül mi az oka a járműállomány lepusztultságának. Kétség sem fér hozzá, hogy a negyvenes-ötvenes évekből származó detroiti cirkálók, a hatvanas évekből származó Moszkvicsok, Renault-k, Peugeot-k, Fiatok és Fordok elaggottak, ám azt egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy például 21013-as Ladából, 126-os Polskiból miért nem lehet egyetlen normális példányt látni. Nyolcvanas évekbeli Lada 1200S-sel és lengyel törpével itthon is még bőven lehet találkozni, vajon ott mi az oka, hogy csak hiányos, szakadt, horpadt, rozsdás, romos, törött, átbuherált, díszítőelemeitől megfosztott, végletekig lerongyolt, lötyögő kerekű példányokat lehet látni?

Fotó: Póla Gergely

Egy Studebaker kupé, melynek elejét kicsit datsunosították
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A hó és az útsózás arrafelé gyakorlatilag ismeretlen fogalom, a karosszériák mégis úgy festenek, mintha hosszú hetekig savban pácolták volna őket. És vajon a beltér miért néz ki úgy, ahogy? Vagy miért hiányzik szinte minden tartozék az autókról? Egy nem régi Lada taxinak négyből csupán két kilincse volt meg, egy másiknak csak kívülről lehetett nyitni jobb első ajtaját, egy harmadik Ladán - amely nem taxi volt - egy B oszlophoz kötözött zsinór helyettesítette a zárat. A madzag egyébként általánosnak mondható a 126-os Polskik motorháztetejének és kipufogójának rögzítésénél is.

A lökhárítóknál úgyszintén siralmas a helyzet, legyen szó szinte akármilyen korú kocsiról. Megszámlálhatatlanul sok járgány elejére-hátuljára erősítenek vaslemezt, vasrudat, vascsövet, vasgerendát, sőt szálkás, rozsdás szöges fadarabot is. Éljen a gyalogosvédelem: akit elütnek, annak nemcsak a lába törik el, hanem vérmérgezést is kap. De mit is várhatunk egy olyan helyen, ahol az autópályának nevezett, itt-ott a régi M7-es minőségét is alulmúló, ám hatsávos utat vasút keresztezi mindenféle sorompó vagy egyéb biztosító berendezés nélkül? Rumot, szivart máshol is lehet kapni, ilyen közlekedés viszont garantáltan csak itt van.