Genfben debütál a Fiat 500 kabrió

Vágólapra másolva!
Márciusban rántják le a leplet az olaszok népszerű kisautójának kabrió és sportváltozatáról.
Vágólapra másolva!

Az angol Auto Express szaklap értesülései szerint a Genfi Autószalonon leplezik le az 500-as Fiat vászontetős változatát. A múltidéző formájú kisautó kabrió változata is hagyománykövető lesz, ami azt jelenti, hogy vászonból készült tetőt úgy lehet majd hátratolni, ahogy azt az előd esetében.

A nyitott tetős változat mellett a Fiat még egy bőrt lehúz az 500-asról, ugyanis szintén Genfben debütál a modell sportváltozata, az Abarth SS kivitel, amelyben a Fiat-konszern már jól ismert 1,4-es turbómotorját rakták 155 lóerős teljesítménnyel. A két új 500-as - az eddigi hírek szerint - az év vége felé kerülhet a kereskedésekbe Európa szerte. Mivel az alapmodell forgalmazása csak nemrégiben kezdődött el Magyarországon, várhatóan a két új 500-as változatra is tovább kell majd várnunk.