Már hazánkban is kapható az új Fabia Combi. Ezzel együtt megszűnik a Sedan változat, de a Skoda reményei szerint a kombi a limuzin rajongóknak is megfelelő alternatíva lesz, ha másért nem, a hatalmas csomagtartója miatt.

Az új Fabia Combi 24 centiméterrel hosszabb az ötajtósnál
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Hazánkban az utóbbi években a kisautó piacon két modell vált jelentős szereplővé: a Suzuki Swift és a Skoda Fabia. Az első generációknál viszonylag nagy különbség volt a két autó tudása között, a modellváltások azonban közelebb hozták egymáshoz őket. A sors fintora, hogy az új modellek nagyon hasonlítanak is egymásra. A Swift jelent meg hamarabb, ezért sokan úgy nevezik az új Fabiát, hogy a cseh Swift. Van benne valami, ezért különösen kíváncsi voltam, milyen lenne egy kombi Swift, ha lenne.
Hát, a Skoda formatervezői nem vitték túlzásba a fantáziálást, az autó fara elég unalmas lett. Élőben az egész autó még mindig kicsit aránytalan, bár a sajtófotókon a nagy kerekkel már jóval jobban néz ki.
Ha az elődöt nézzük, akkor a Skoda méltán lehet büszke az első Fabiára, hiszen 5,6-6 év alatt 11 ezer darabot adtak el belőle itthon, a legjobb évben 3600-at. Az autó ezzel az egyik legsikeresebb modell volt az eladási listákon, sőt a Combi még ennél is magasabbra tört. A Fabia eladások 35-40 százaléka ugyanis kombi volt, ami azt jelentette, hogy körülbelül úgy fogyott, mint az ötajtós, miközben a limuzinra viszonylag kicsi volt az igény.

Az autó lényege a 480 literes csomagtartó, amekkora jóval nagyobb modelleknek sem adatik meg
(Még több fotó a galéirában. Kattintson a képre!)
Ezért az új Fabia megjelenésekor mindenki azt kérdezte, mikor követi a többi változat az ötajtóst. Nos, a kombi változat megérkezett, és vele együtt a hír is: Sedan nem lesz. A régit februárig gyártják, aztán vége. A márka tervei szerint a kombi meggyőzi a limuzin vásárlókat is.
A régi Fabia Combi a kategória legnagyobb darabszámát produkálta, ezért a márka hazai képviseleténél az újtól is sokat várnak. Ebben az évben 2300 darabot akarnak belőle eladni, az ötajtósból 4200 lenne a cél. Mindezt egy olyan piacon, amely fokozatosan szűkül, tehát a tervek meglehetősen bátrak.
Azért is azok, mert a hazai bemutató alkalmával nem ismerhettünk meg semmi különlegeset ebben a modellben, amiért bárkit erősen ösztökélnénk egy Fabia Combi vásárlásra. Egy dolog van, amire a gyáriak nagyon büszkék: az alaphelyzetben 480 literes csomagtartó, amely egészen 1460 literig bővíthető. Első ránézésre nem tűnik ekkorának a hely, de ez talán azért lehet, mert a tesztelt autóban a pótkerék foglalta el a tér jelentős részét. A 480-as érték egyébként nagyobb autóknak is büszkeségére válna, mint ahogy az is jól hangzik, hogy lehajtott ülésekkel 1619 mm a csomagtér hossza.

Belül nem változott semmi, a felszereltség és a motorválaszték is ugyanaz
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A kipróbált Dualt egy 1,4-es 86 lovas motorral szerelték, amely igény szerint gázzal és benzinnel is hajlandó üzemelni. A motor nem tűnt túl magabiztosnak, de ezt tudjuk be annak, hogy még bejáratós volt. Az elektromos gázpedál kicsit érzéketlennek tűnt, a fék sem éreztette velem, hogy mindent elviselne, de a futómű egészen kellemes kompromisszum a sportos és kényelmes irányzat között. A térkínálat a magas tető miatt megfelelő, ugyanakkor magam mögött nem ültem volna szívesen. A csomagtartó pedig nagy, elég nagy.
Körülbelül ennyi maradt meg róla: gyakorlatilag a kombi olyan, mint az ötajtós, semmi extra különbség. Ugyanúgy négyféle felszereltséggel lehet választani, amelyek teljes egészében megegyeznek. A motorválaszték is ugyanaz, ebben is négyféle benzines és három dízel teljesíthet szolgálatot. A gázos Dual is kapható, de az igazán érdekes környezetbarát 80 lovas dízellel szerelt Greenline csak március végén jön. Abban sem láthatunk túl nagy fejlesztéseket, gyakorlatilag a Skoda-féle BlueMotion. Egy különbség van még, ez pedig az ár. A kombi változat felára minden felszereltség esetében 150 ezer forint, amennyit talán érdemes áldozni egy ekkora csomagtartóra.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?