Az elmaradt Dakar-rali pótlására nemzetközi tereprali viadalt hoz hazánkba az A.S.O., a Dakar szervezője. A hétnapos magyar-román közös rendezésű versenyen állítólag itt lesz a dakaros mezőny java, és ez magával vonzza a nézőket és a rengeteg külföldi médiát is.

Immár hivatalosan is bejelentették: idén hazánkba látogat a 2008-as Dakar-rali mezőnye
Eddig még sohasem látott tereprali versenynek ad otthont hazánk, Romániával karöltve. A magyar-román közös rendezésű Central Europe Rally ugyanis egy új kezdeményezés, a Dakar Series első állomásaként vonul be a történelemkönyvekbe, remélhetőleg nagy sikerrel.
Az idei év januárjában - hivatalosan terrorfenyegetés miatt - elmaradt a Dakar-rali, ami nekünk magyaroknak nem csak azért volt kellemetlen, mert nem indulhattak hazánk fiai a versenyen, hanem mert már közel egy éve tárgyalások folytak arról, hogy egyszer Budapestről indulhat ez a kiemelkedő jelentőségű verseny. Ugyan még nem adhatunk hírt a Budapest-Dakarról, de egy rangos tereprali versenyt már hazánkba hoz az A.S.O., a Dakar-rali szervezője.
Helyszíni riportunk
Ez lesz az első ízben megrendezett Central Europe Rally, amely az újonnan megálmodott Dakar-sorozat első állomása. A hétnapos tereprali verseny elvileg az elmaradt Dakar pótlására hozták létre, de ez nem jelenti azt, hogy csak most az egyszer rendezik meg. Az A.S.O. elképzelései szerint ugyanis több ilyen rangos versenyt rendeznének egy évben, amelynek a koronája lenne a Dakar, amelyről jelenleg csak annyit árultak el, hogy biztosan lesz 2009-ben. Hogy hol és miként, azt nem tudni, de állítólag heteken belül kiderül.

Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára és a Étienne Lavigne (A.S.O.) jelentette be az új versenyt
Az első közép-európai ralit természetesen a magyar és a román állam is támogatja, de az kissé zavaros, hogy a román pontosan mennyivel, hiszen a sajtóanyag szerint az egymillió eurós költségvetésből 800 ezret az A.S.O. áll, a maradék 200-at pedig a magyarok. A verseny teljes mintegy 3000 kilométer, forrástól függően 1400 illetve 1500 km a gyorsasági szakaszok összesített hossza. 250 indulóval számolnak, amelyből 100 autó, 100 motor, a maradék pedig kamionos egység lesz. A hétnapos versenyen elvileg itt lesznek a nagy gyári csapatok is, hiszen "jelezték érdeklődésüket", azonban hivatalos, publikálható nevezési lista csak a verseny kezdete előtt egy hónappal lehet tudni.
A versenyt hivatalosan április 19. és 26. között rendezik, de a programok már 17-én elkezdődnek. Szegeden lesz egy bemutatkozó fesztivál, a rajtra 19-én, Budapesten kerül sor. Ezt követően Romániába, Nagybányára indul a mezőny, majd onnan Szovátára, ahol eltöltenek még egy napot, mielőtt újra Magyarországba érkeznének. A mezőny 23-án ér ismét magyar földre, Debrecen lesz a célállomás. Másnap Veszprém felé veszik az irányt, ahol ismét eltöltenek egy napot, míg a cél Balatonfüreden lesz.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0802/20080204centraleu.jpg)
A Budapest-Balaton-rali útvonala, összesen 2900 km-t tesznek meg a versenyzők
A magyar állam szempontjából különösen fontos volt a környezetvédelem, ezért a gyorsasági szakaszokat csak elzárt katonai lőtereken rendeznek, ahol már eddig is voltak ilyen viadalok. Természetesen a nézők elhelyezéséről, valamint a terep utólagos rendbetételéről is gondoskodnak. Az összekötő szakaszokon a KRESZ előírásait betartva halad majd a mezőny, amit külön ellenőriznek is. A legfőbb garancia azonban erre az, hogy az ilyen szakaszokon nem számít az idő, tehát senki sem fogja az ilyen szakaszon fölöslegesen hajtani a versenygépét, hogy aztán a gyorsaságikon valami baja legyen.
A verseny meghívásos lesz, vagyis a 2008-as Dakar-rali indulói itt elsőbbséget élveznek. Nekik ugye ki kellett hagyniuk az év eleji versenyt, ezért az A.S.O. számukra elengedi a nevezési díjat, míg a többi induló számára három-, öt- vagy hétezer euró ez a díj, attól függően, hogy motorral, autóval vagy kamionnal indulnak. A kategóriákat a Dakar-ralihoz hasonlóan alakítják ki, hiszen ez a Dakar-sorozat első állomása lesz.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?