160 lóerős Abarth 500 jön őszre

Vágólapra másolva!
Novemberben érkezik az Abarth 500, 160 lóerős "essesse" kiadása, ami a típus csúcsmodellje lesz. Közben a gyengébb változatokból már gyakorlatilag nem tud eleget gyártani a Fiat, annyi megrendelést kap.
Vágólapra másolva!

Még csak hat hónapja kapható az új Fiat 500-as, de akkora iránta a kereslet, hogy a Fiatnak már most növelnie kell termelékenységét, hogy a vásárlói igényeket kielégítse. Az olaszok eredeti terve szerint a kocsi megjelenésének első évében még csupán 120 ezret gyártottak volna belőle, ám a hatalmas érdeklődés miatt a Fiatnál úgy döntöttek, már most 190 ezerre növelik a termelést. A júliusi bevezetés óta már 160 ezer megrendelés érkezett új 500-asra és, hogy senki ne maradjon Cinquecento nélkül, az olaszok a lengyelországi gyárukban, a napi termelést 500-ról 750-re növelték. Mivel ezek után szinte teljes kapacitáson működik majd a gyár, gondot okozhat, amikor nemsokára megérkezik az új Abarth-változat, melyet egy kabrió, egy kombi, és szabadidős változatok követhetnek.

Novemberben mutatja be a gyártó az 135 lovas Abarth-kiadásnál is erősebb, 160 lóerős "essesse" változatot. Az autóról először az Abarth bemutatóján szerezhetett tudomást a szakma, amikor az ott elhelyezett kivetítőn a "Kit" szó mellett a "160 hp" volt olvasható. Az 1,4 literes motort valószínűleg Garrett turbóval, sportlégszűrővel és módosított vezérléssel erősítik meg. Emellett az 500-as erősebb fékeket, új lökhárítót, könnyebb alufelniket, valamint Pirelli Pzero abroncsokat kap, ráadásul állítható futóművével akár 20 mm-rel lejjebb ültethető, mint a sima Abarth 500-as. Essesse-kiadás eddig csak a Grande Puntóból készült, abban az 1,4 literes T-jet mororból 180 lóerőt sikerült kipasszírozniuk az olaszoknak, így látható, hogy az 500-asban még így is maradt 20 kiaknázatlan ló. Az "essesse" kitet bármelyik Abarth 500-asba be lehet majd építeni, amely nem több 1 évesnél, és nem futott még többet 20 ezer kilométernél.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Forrás: [origo]