Loeb újra győzött Mexikóban

2008.03.04. 12:32

Fotó: Bálint Richárd

Ezek a fiúk jövőre nem láthatják, ahogy Loeb keresztülszáguld a falujukon


Szombaton újabb hat kemény szakasz és a nap végén a jutalomjáték, a két szuperspeciál szerepelt az étlapon. Loeb állított egy kicsit a beállításokon és már az első szakaszon majdnem ledolgozta hátrányát a Fordos reménységgel szemben, akinek nehezítő körülményként járt az, hogy a tegnapi elsősége miatt megkapta a takarító szerepet is, hiszen első rajtolóként neki kellett lesöpörnie az utat a többiek előtt. Henning Solberg tanult öccsétől, de nem a jót. Neki erre a napra jutottak fékproblémák, de Petter sem úszta meg hiba nélkül. A Mr. Hollywoodként is becézett norvég exvilágbajnok a nap második gyorsaságiján feladni kényszerült a versenyt, mert a Subaru Impreza WRC féltengelye eltört.

Fotó: Bálint Richárd

Sordo ugyan már csak tesztversenyként, de nagyon jó időket ért el


A citroënes gárda a következő szakaszon tovább menetelt. Loeb ment a leggyorsabban, mögötte csapattársa futott be. Igaz, Dani Sordo az előző napi korai befejezés miatt a verseny végeredményébe már nem szólhatott bele, de a tesztnek szánt autózás biztosan jót tett a spanyol versenyzőnek a hasonló argentín verseny előtt. A következő szakaszon ráadásul ő autózta a legjobb időt. Lassan kezdtek kialakulni a párok: Loeb Latvalát előzte meg, Hirvonen pedig a subarus Atkinson-t próbálta utolérni.

A 12. szakaszon Hirvonen új ellenfelet keresett magának, de nem önszántából. Az történt, hogy a finn pilóta a szakasz közepén defektet kapott, kiszálltak az autóból, kicserélték a kereket, majd a szakaszon továbbautózva újra defektet kaptak, aminek a következtében sikerült megfuttatniuk néhány fotóst, de szerencsére nem lett baj, viszont három perccel hátrébb kerültek, mint ahogy korábban álltak. Így Atkinson magára maradt és Henning Solberg kapta meg üldözőnek Mikkót, akinek kilenc másodperc előnye volt a norvég pilóta előtt.

A tizenharmadik szakasz nem hozott szerencsét a második helyen álló Jari-Matti Latvalának. Az előző verseny győztese a rajt után nem sokkal érezte, hogy az autójából elmegy az erő; mint később kiderült, a turbócsövet dobta le a nagy nyomás. Egy percet vesztett a finn, így az önindító problémával küzdő Atkinson átvette a második helyet, Loeb pedig fellélegezhetett, hiszen előnye így már majdnem egy teljes perc volt. Hirvonennek nem ment a felzárkózás, hiszen pótkerék nélkül, óvatosan kellett végigmennie a maradék négy szakaszon.

Fotó: Bálint Richárd

Atkinson előtt Loeb, mögötte pedig öt Ford Focus WRC


A szombati maradék gyorsokon Loebnek már nem kellett rizikót vállalnia, hagyta, hogy a többiek harcoljanak egymással. A nap végére már több mint egy perccel vezetett Chris Atkinson előtt. Az ausztrál subarust öt Ford követte. Latvala hátránya is egy perc körül volt, mögötte Henning Solberg majdnem két perccel volt lemaradva. Egyedül Mikko Hirvonennek volt reménye változtatni az ötödik helyén, ha az utolsó nap sikerült volna ledolgoznia a majdnem 16 másodperces hátrányát az idősebb Solberggel szemben.

Vasárnapra már csak négy szakasz jutott, abból is az utolsó, immáron ötödször a verseny alatt, a Rally Campus szuperspeciál volt. Latvala kezdett a leggyorsabban, mögötte a SuperRally szabályok miatt újraindult Petter Solberg autózta a második leggyorsabb időt a nap első szakaszán. Hirvonen faragott a hátrányából, a többiek már csak kerülgették a köveket. Atkinson ugyan csak két órát aludt fejfájásának köszönhetően az éjszaka, de úgy érezte, a második helyet már nem adhatja oda Latvalának.

A következő szakaszra annyi néző volt kíváncsi, hogy a rendezők nem merték versenytempóban elrajtoltatni a mezőnyt. Ez kedvezett Loebnek és Henning Solbergnek is, hiszen míg a francia a céldobogó felé menetelt, addig a narancssárga Focusszal versenyző norvég kapott egy sanszot arra, hogy megőrizze kilenc másodpercre csökkent előnyét.

Fotó: Bálint Richárd

Henning Solbergnek nem volt szerencséje, egy defekt miatt lett ötödik


Az utolsó előtti gyorsaságin 18 kilométere volt Mikko Hirvonennek, hogy megfordítsa az eredményt, és negyedikként tudja befejezni a versenyt, hiszen az utolsó szuperspeciál szakasz 2,2 kilométerétől csodákat nem nagyon lehetett várni. A Ford első számú pilótája mindent megtett a negyedik helyért, szakaszgyőzelmével sikerült megelőznie a márkatárs Henning Solberget, aki a szakasz vége előtt négy kilométerrel defektet is kapott. Szegény Solberg, nem is sejthette, hogy az utolsó szakasz is hozhat még meglepetéseket...

A sokadszorra megrendezett szuperspeciálon a Stobart-Focus az előző gyors végén kapott defekt következményeként törött felfüggesztéssel tudott csak végiggurulni, ezzel kialakult a verseny végeredménye.

Fotó: Bálint Richárd

Loeb harmadszor is megnyerte a Mexico-Ralit


Sebastian Loeb zsinórban harmadszor nyerte a Mexiko-ralit. Negyedszerre nem fog menni sikerülni ez az eredmény, hiszen ahogy a bevezetőben is említettük, jövőre nem része a világbajnoki versenynaptárnak ez az impozáns vidék. Loeb megérdemelten nyert, hiba nélkül teljesített. Hasonló mondható a második helyen végzett Chris Atkinsonra is, aki a Subarunak igazán szép emlékeket adó versenyen (korábban nyert itt ezzel a márkával Petter Solberg 2005-ben) büszkén állhatott fel a dobogóra. Jari-Matti Latvala versenye küzdelmes volt, talán ő tette meg a legtöbbet azért, hogy locsolhassa a pezsgőt a záróceremónián.

A Corona Rally Mexico hivatalos végeredménye:

1. Sébastien Loeb (F)/Daniel Elena (MC) Citroën C4 WRC 3ó 33perc 29,9mp.

2. Chris Atkinson (AUS)/Stéphane Prevot (B) Subaru Impreza WRC 2006 +1perc 6,1mp hátrány,

3. Jari-Matti Latvala (FIN)/Miikka Anttila (FIN) Ford Focus RS WRC 07 +1perc 39,7mp hátrány,

4. Mikko Hirvonen (FIN)/Jarmo Lehtinen (FIN) Ford Focus RS WRC 07 +3perc 38,7mp hátrány,

5. Henning Solberg (N)/Cato Menkerud (N) Ford Focus RS WRC 07 +4perc 57,9mp hátrány,

6. Matthew Wilson (GB)/Scott Martin (GB) Ford Focus RS WRC 07 +6perc 28,9mp hátrány.


A világbajnokság állása három futam után:

1. Mikko Hirvonen 21 pont

2. Sebastian Loeb 20 pont

3. Jari-Matti Latvala 16 pont

4. Chris Atkinson 14 pont

5. Gigi Galli 9 pont

5. Petter Solberg 9 pont


A csapatbajnokság állása:

1. BP Ford Abu Dhabi 37 pont

2. Subaru WRT 25 pont

3. Citroen Total WRT 25 pont

4. Stobart VK M-Sport 19 pont

5. Munchi's Rally Team 6 pont

6. Suzuki WRT 5 pont

A következő futam a március végén megrendezendő argentín verseny, ahol talán kisebb kövek, de hasonlóan murvás pályák várnak a mezőnyre. A verseny hivatalos honlapja itt található.

Előző
  • 1
  • 2
Következő