Az Elfeledett KRESZ-szabályok című írásunk után megkérdeztük olvasóinkat, hogy szerintük melyik a legsúlyosabb tudatlanságból elkövetett szabályszegés. A szavazás végeredménye szerint a legtöbben azokat az autósokat ítélik el, akik nem adnak elsőbbséget a gyalogosoknak.
Nagy visszhangot váltott ki az Elfeledett KRESZ-szabályok című írásunk, amelyben összegyűjtöttük a leggyakoribb és legzavaróbb tudatlanságból elkövetett szabálytalanságokat. A cikk kapcsán megkérdeztük olvasóinkat, hogy szerintük melyik a legsúlyosabb probléma. A felsorolt szabálytalanságok közül a legtöbb voksot a gyalogosok elsőbbségének figyelmen kívül hagyása kapta, a szavazók közel 40 százaléka ezt tartotta a legsúlyosabb tudatlanságból elkövetett KRESZ-szabályszegésnek.
A második helyen egy ugyancsak sokakat irritáló és a forgalmat jelentősen lassító szituáció, a kereszteződésben való bentragadás végzett 30 százalékkal. A körforgalom helytelen használata és a kanyarodó főút indexelés nélküli elhagyása nagyjából 10-10 százalékot kapott, míg a szavazók 8 százaléka a jobbra húzódás elmaradását tartotta a legsúlyosabb problémának. Meglehetősen kevés, mindössze 2,3 százaléknyi voksot kapott a vizsgabiztosok egyik kedvence, a balra kanyarodás egyirányú utcából, balra húzódás nélkül és ugyancsak alig értékelték olvasóink súlyos problémának (2,2 százalék) a jobbra kanyarodás buszsávos úton, a buszsávot keresztezve szituációt.
Az eredmények:
Ön szerint - a felsoroltak közül - melyik a legsúlyosabb probléma?
|
Szavazatszám |
Százalék |
|
|
Jobbra húzódás elmulasztása |
3489 |
8 |
|
Kanyarodó főútról letérés indexelés nélkül |
4126 |
9,4 |
|
Körforgalom helytelen használata |
4438 |
10,1 |
|
Balra kanyarodás egyirányú utcából, balra húzódás nélkül |
1022 |
2,3 |
|
Jobbra kanyarodás buszsávos úton, a buszsávot keresztezve |
966 |
2,2 |
|
Kereszteződésbe szoruló autók |
13 245 |
30,2 |
|
Gyalogosok elsőbbségének figyelmen kívül hagyása |
16 561 |
37,8 |
|
Összesen |
43 847 |
Időközben összegyűjtöttük a rendszeresen, tudatosan elkövetett autós szabálytalanságokat is, amely kapcsán ugyancsak szavazásra buzdítjuk Önöket. A voksoláshoz mindössze ki kell választani a - jobb oldali oszlopban felsorolt - legbosszantóbb KRESZ-sértést és utána rákattintani a Szavazok gombra.
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.