Jeles pótvizsga - Renault Laguna 2.0 dCi teszt

2008.03.22. 20:25

Nem biztos, hogy a német autó nagyon megbízható, az olasz már nem rohad, a japán nem feltétlenül unalmas. A Renault Laguna még egy előítélettel leszámol: minőségében a legjobbakkal is felveszi a versenyt.

Fotó: Szabó Pál [origo]

Ízlés kérdése, hogy visszafogottnak vagy bambának nevezzük a Laguna külsejét.
A lemezek alatt azonban nehéz kikezdeni

(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Laguna II bizony rengeteg borsot tört a tulajdonosok, de a vállalat orra alá is. Nem könnyű olyan autót találni, amelyben legalább egy-két főbb alkatrészt nem cseréltek ki. Minőségből simán megbukott a vizsgán, de még a pótvizsgán is többször elvágták, amivel már az anyacég szavahihetőségét is megkérdőjelezte. Lehetett kényelmes és franciásan elegáns, minden földi jóval felszerelt, ha nem mutattak a kijelzők, ha nem működtek az elektromos csodafunkciók.

A Laguna, mint a Renault osztály bukdácsoló tanulója, korrepetálásra kezdett járni. A tanárok, pláne az igazgató, nem engedhette meg, hogy egyik legszebb és legnagyobb autója ismét megbukjon. Különórák tömkelegein vett részt, edzésre is járatták. Néhány év kemény munkája után bemutatták a harmadik generációt. A külseje ízlés kérdése, de vitathatatlanul korszerűbb, jobb minőségi benyomást keltő autó, immár három év vagy 150 ezer kilométeres garanciával.

Fotó: Szabó Pál [origo]

Futóműve inkább feszes, mint billenős. A far látványán sokat javító dupla kipufogó csak az automata kivitelek sajátja
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A francia nagyautó kívülről is felnőtt a feladathoz. Markáns, enyhén húzott, de azért táskás szemei komolyan, felnőttesen, éretten néznek szembe a riválisokkal (más megközelítés szerint bambán). A már-már kupészerű tetővonal és a rövid far elegáns sportosságot csempész a képbe. A hátsó lámpákhoz hasonlót mintha már láttam volna a Citroën C5-ösön, de LED-es technikájával némi egyediséget is hordoz magában. A 17-es vagy akár 18-as kerekek a kamaszodó fiúkat juttatják eszembe, akik két-három számmal nagyobb cipőket hordanak, mint apjuk - a Laguna III megemberesedett.

Érdekes, hogy míg a legtöbb gyár négy-, ötajtós és kombi kialakítást is kínál, addig a Renault-t csak ötajtósként vagy kombiként lehet megvenni. A 462 literes csomagtérben minden elfér, még akkor is, ha alsóbb kategóriákban is találunk nagyobb rakteret. Szabályos formája viszont öt bőröndnek, kacatoknak, de akár hűtőnek is elég.

Ha a végletekig egyszerűsítjük a dolgokat, és szem előtt tartjuk a sztereotípiákat, leszögezhetjük: stílusos belteret az olaszok, kényelmeset a franciák, logikusat és letisztultat a németek, funkcionálisat a japánok tudnak készíteni. Esetünkben megdőlni látszik ez a fajta beskatulyázás. A matt fekete műszerfal az ezüstös betéttel, ívelt formákkal, az ülések kialakításával az itáliai mesterek remekeit, az első beülésre teljesen áttekinthető és tökéletesen működő kezelőszervekkel a távol-keleti iskola tanítását és a sváb-bajor modellek mintáját emeli egységes szintre. A kényelem pedig születéséből fakadóan adódik. Kicsit ömlengésnek tűnhetnek a fenti sorok, ugyanakkor az elmúlt tíz év alatt nem találkoztam ehhez fogható minőségi, kidolgozási és működési finomsággal a gall kakas országából; a sorba nyugodtan beleérthetjük a Citroën a C6-ost, de akár házon belülről a Vel Satist is.

Fotó: Szabó Pál [origo]

Elegáns és nagyon kényelmes a beltér. Hosszú távon sem fárasztó az utazás
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Tehát a tanárok odafigyeltek, a stílus, a minőség meggyőző. Sőt! Az elmúlt két év legegyszerűbben és legkönnyebben, odafigyelés nélkül vezérelhető klíma-szabályzóját alkotta meg a Renault. A hifi szépen szól, bár inkább a középkonzolon elhelyezett gombokkal jó irányítani, semmint a kormány mögé telepített távirányítóval. A navigáció joystickes kezelése gyerekjáték. Bár magyarul nem beszél, édesded női hanggal utasít rendre és sávba minket. Az elektromos kézifék a visszagurulás-gátlóval minden egyes alkalommal szolgálatkészen oldotta magát induláskor. Ugyanakkor minden motorleállítás után be is húzta a kéziféket, én meg télidőben imádkozhattam mosás után, hogy ne fagyjon össze a pofa és a tárcsa. Nem tette...

A műszerfal inkább elegáns, mint vadító, de nem is Alfában ülünk. A kilométeróra skálázása - végre valahára - 10-től kezdődik; célszerű, hiszen a sebességek városban 50-70, közúton 90, autóúton 110, autópályán 130, mégis szinte mindenki a 20-40-60 stb. számokat tünteti fel.

Nők a volán mögött

Két hölgy is vezette társaságomban a Lagunát. Kívülről nagynak találták a kocsit, aztán mikor beültek, mindent magukra szabtak, már nem is tűnt olyan termetesnek. Divatos megjelenésével, hangulatos belterével, elektronikai arzenáljával - mint macsó a hátralőtt sérójával, kihívó illatával és pöttömnyi, mindent tudó mobiljával - levette lábáról a nőket. Elsőre találtak meg minden gombot, a navigációt úgy kezelték, mintha minden nap ilyen autót vezetnének, és lefulladás, melléváltás nélkül fúrták magukat a forgalomba. A Laguna stílusos és kényelmes belső kialakításáért mindketten ötöst adtak.



Sajnos óra végére elfáradtak egy kicsit a Laguna-tanárok, mert a krétát már nem bírták elég messzire húzni. Az utastér helykínálata így az átlagot csak alulról éri. Elől persze lehet terpeszkedni, de hátul a lábhely egy megtermett sofőr mögött kissé szűk, az opcionális tetőablak az első fejtérből rabol 3-5 centimétert. 190-es magassággal, legalsó helyzetbe állított üléssel is elérjük hajunkkal a tetőkárpitot, vagy magát az üveget, mert a rolója makacskodott, és csak harmadikra-negyedikre, kisebb fenyegetésekre volt hajlandó a helyén maradni.

Összességében elmondható: sportautósan szűk a Laguna III, de legalább az ülések anyaga - bőr, alcantara -, tartása és kényelme osztályon felüli. A jó fogású, szintén bőr, alulról kissé lapított kormánnyal pedig tényleg szmokingos-versenyautós hangulatba kerülhet az ember.

Három Laguna III

Épp ideje volt már ennek a tesztnek, hiszen három Laguna is járt már nálunk. Az 1.5 dCi-vel kezdtük, de úgy gondoltuk, ötezer kilométerrel az órájában nem rendeltetésszerű az a kékes füstfelhő, amelyet hideg reggeleken másfél percig okád a kipufogójából, hogy aztán végre megtalálja az alapjáratot, és pironkodó vezetőjével maga mögött hagyhassa a fuldokló járókelőket - inkább nem írtunk róla semmit. Hiába, a tesztkocsikhoz képest néha még a cégautók is megkíméltnek számítanak. A füstgenerátor-funkciót és a kulturálatlan járást leszámítva egyébként a 110 lóerős motor meglepően jól elboldogult a termetes karosszériával.

A harmadik autó a tesztben is szereplő kétliteres dCi volt, de kézi helyett automata váltóval (ez szerepel a fotókon, mert szebbnek találtuk a világos belsejét - a kárpittisztítás szerencsére nem a mi feladatunk lesz). Én jártam a kocsival, Nagy kolléga beszámolójával szemben kifejezetten tágasnak találtam, és hát a külsejéről sem vélekedünk hasonlóan. Úgy gondolom, sokkal nehezebb jó autót tervezni, mint szépet, és nem értem, ha az első kritériumnak megfeleltek, a másodiknak miért nem.

Egyetértek azonban a motort illető megjegyzésekkel: valószerűtlenül halkan jár, és bőven elég a dinamikus mozgáshoz. A kocsi kényelmes jellegéhez szerintem jobban illik a hatfokozatú automata, amely lágy váltásokkal növeli tovább a komfortérzetet. Egyetlen, de zavaró hibája, hogy induláskor lassan reagál, a megtorpanással előzésénél, sávváltásnál kalkulálni kell.

Izgatottan várom a félidős modellfrissítést, és drukkolok, hogy belső tulajdonságaihoz illő külsőt kapjon a harmadik Laguna.

Féjja Zsolt


Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK