Vágólapra másolva!
A Citroën nagyon készül a legendás 2CV hatvanadik születésnapjára. Állítólag egy modern változatát készülnek bemutatni az októberi Párizsi Autószalonon, igaz, egyelőre csak tanulmányautóként.
Vágólapra másolva!

Az eredeti Kacsa, vagyis a Citroën 2CV közel akkora karriert futott be az autók között, mint a Volkswagen Bogár, 1948 és 1990 között ugyanis több mint ötmillió példányt gyártottak belőle a franciák. Nem véletlen, hogy manapság, amikor a Mini és a Fiat 500 jóvoltából tombol a retró-kisautóláz, a Citroën is elgondolkodott sikermodellje feltámasztásán. A német Auto Motor und Sport birtokába jutott rajzokon jól látszik, hogy a francia tervezők igyekeztek hűek maradni az eredeti Kacsa formai megoldásaihoz: a bordázott motorháztető, a domborított sárvédők, a háromcsavaros felnik, a fedett hátsó kerekek, az elhúzható vászontető, az ívelt tetővonal és az erőteljesen lecsapott far mind-mind az elődöt idézi. Az új verziónak azonban egyáltalán nincs B oszlopa, és a kormánykerekén is két küllő van egy helyett. Ha hihetünk a pletykáknak, az új 2CV megmarad olcsó, de praktikus minimálautónak, amit az is jelez, hogy egyelőre csak a C1-ből ismert háromhengeres, egyliteres, 70 lóerős benzinmotor beépítését tervezik. Több információt valószínűleg csak ősszel kapunk a tanulmányautóról, amikor is remélhetőleg a sorozatgyártás beindításának kezdetét is bejelenti majd a Citroën.

Az eretedi Kacsát az 1948-as Párizsi Autószalonon mutatták be, és ezután egészen 1990-ig gyártásban maradt. A kivételesen hosszú életciklus azt erdményezte, hogy összesen 3,8 millió személyautó és 1,2 millió teherszállító változat készült belőle.

Forrás: Auto Motor und SportForrás: Auto Motor und Sport