Tavaly még csak pletyka volt, most már biztossá vált, hogy közel áll ahhoz a BMW, hogy más gyártóknak eladja bizonyos motorjait. A németek év végére ígérik a döntést, miközben az érdeklődők egyre sokasodnak.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0804/2008040413.jpg)
Az ikerturbós háromliteres nem eladó
Már tavaly májusban szárnyra keltek hírek, hogy a világ egyik legjobb motorgyártójának számító BMW árulni kezdheti motorjait. Azt már akkor is sejteni lehetett, hogy nem az M-modellekbe kerülő, fordulatszám-habzsoló sportmotorokról, és az ikerturbós erőforrásokról, hanem a PSA-val közösen készített négyhengeresekről és saját kisebb dízel erőműveiről lehet szó. Norbert Reithofer, a BMW vezérigazgatója már tavaly is a motorok eladása mellé állt, mivel úgy véli ezzel a lépéssel nagymértékű extraprofitra tehetne szert a bajor gyártó. A BMW relatíve kis gyártónak számít a mai napig, és sok pénz ölt a komplett motorpaletta kifejlesztésébe, így nem meglepő, ha ennek a hasznát is szeretné látni.
Most Friedrich Eichiner, a márka felügyelőbizottságának tagja árulta el, hogy a GM, a Mercedes, és a Fiat is érdeklődik motorjaik iránt, bár lehet, hogy ezeken a márkákon kívül mások is sorban állnak értük. A BMW év végéig hozhat döntést a piacra bocsátásról, de most úgy tűnik, leginkább India és Kína növekvő piacaira érkezhetnek majd különböző gyártók BMW- motorral ellátott autói.
[origo]
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?