Újra átvág Szibérián a Porsche

Vágólapra másolva!
A tavalyi Transsyberia Rally-n mindhárom dobogós helyet megszerző Porsche idén is indul a Moszkvától Mongóliáig tartó megmérettetésen, méghozzá tavalyi Cayenne S módosított változatával.
Vágólapra másolva!

A minden évben megrendezett Transsyberia Rally egy 6200 kilométeren utazás Moszkvától Mongólia fővárosáig, Ulánbátorig. A külön erre a versenyre készített Cayenne S tavaly már tarolt a viadalon és ezért értelemszerűen pusztán egy-két helyen változtattak a bukókeretekkel és sportülésekkel felszerelt kocsin. A motorháztető alatt a szériaváltozat 4,8 literes 385 lóerős motorja található, a hatfokozatú automatikus váltó viszont a hagyományos verzióhoz képest rövidebb végáttétellel rendelkezik, nagyobb vonóerőt biztosítva ezzel a terepjárónak. Ugyancsak különbség a hagyományos Cayenne-hez képest a kocsi könnyített kipufogórendszere.

Ahogy minden Cayenne, a Cayenne S Transsyberia is összkerék-meghajtású autó, amelyben a nyomaték 62 százaléka a hátsó, 38 százaléka pedig az első tengelyre jut, de szükség esetén az elektronika akár a teljes nyomatékot képes bármelyik tengelyhez eljuttatni. Említésre méltó még, hogy a németek enyhén átalakították a légrugós futóművet, verseny-lengéscsillapítókat építettek be, és több helyen, főleg a kocsi alján javítottak a védelmén. Megváltoztatták a lökhárítókat, hogy jobb legyen a terepszög elöl és hátul, a pedálos rögzítőféket pedig hagyományos kézifékre cserélték, hogy szűk kanyarokban a vezető túlkormányozottá tehesse vele az autót. Idén magasabb és erősebb oldalfalú BF Goodrich-abroncsokat használnak, így a kocsi hasmagassága 3 centit nő, és a defektekre is kisebb lesz az esély. A módosítások után a Cayenne már egy 78 centi mély folyón is át tud kelni, ekkor a motor egy fölül kivezetet csövön keresztül lélegzik. A verseny egyébként július 11-én indul az orosz fővárosból, és a Porsche idén meg szeretné ismételni tavalyi eredményét, amikor az első három helyen is az ő autóikkal versenyzők végeztek.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]