De Villiers óriásit esett - CER 5. nap

Vágólapra másolva!
A Közép-Európa Rali ötödik napján a második helyen álló volkswagenes versenyző felborult, és feladta a versenyt. A motorosoknál Casteu nyerte a szakaszt, és növelte előnyét az összetettben. Németh Norbert révén magyar siker született a quadosoknál, az autósoknál Sainz, a kamionosoknál szokás szerint Stacey volt a leggyorsabb.
Vágólapra másolva!

A hosszú átkötő szakaszokat elfelejthették a Közép-Európa Rali versenyzői, mert már csak Veszprém környékén kell versenyezniük a szombati zárónapig. Csütörtökön összesen 211 kilométer gyorsasági szakasz várt a mezőnyre. Szerencsére az időjárás is jóra fordult, csak a reggeli csípős hideg zavarta a motorosokat.

Forrás: MTI

130 kilométeres sebességgel repült De Villiers Touaregje, de személyi sérülés nem történt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ebben a járműkategóriában ismét Casteu nyerte a szakaszt, előnye immár 4 perc 39 másodperc a második helyezett előtt. "Egy kicsit féltem az első szakaszon, amikor először gázoltam át a vizes részeken. Egyszer nagyot ugrattam, és pont egy nagy pocsolya kellős közepébe érkeztem. Leállt a motor, megálltam, kitisztítottam a légszűrőt, és kis idő elteltével sikerült beindítanom. A második szakaszon jobban szerettem volna teljesíteni, akár utolérni Lopezt. A rajtnál azt mondtam neki: "Elevenen foglak megenni!" A srác nagyon gyors, ráadásul hozzászokott már az ilyen terephez, mert ahonnan jön, ott nincsen sok sivatag. Nagyon jó enduró versenyzőnek tartom. Már régóta ismerjük egymást, és jól kijövünk, de a pályán komolyan harcolunk egymás ellen. Most is megtettem mindent, de közben az itinerre is figyeltem. Sok veszélyes rész nem volt jelölve rajta, ezért óvatosan kellett menni a hatalmas gödrök miatt. Délután volt egy kis problémám a GPS-szel, de összességében élveztem a versenyzést, ez egy jó nap volt" - nyilatkozta a versenyben vezető motoros.

Forrás: KTM

Francisco Lopez talán még megelőzheti szombatig Casteu-t
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Lopez lehet az egyetlen, aki még Casteu-n kívül esélyes lehet a végső győzelemre. A chilei versenyző csütörtökön megnyerte az első gyorsaságit, végül második lett, és összetettben is ezt a pozíciót foglalja el. "Csak ott mertem gyorsan menni ma, ahol nem jelzett veszélyt az itiner. Nagyon sok hasznos tapasztalatot szereztem ezen a héten a számomra még új KTM 690 Rally-ról, ami jól jöhet a későbbiekben" - nyilatkozta Lopez a nap végén. Csütörtökön még két említésre méltó esemény történt a motoroknál: Katrinak a szerdai hibái miatt 70 perc büntetést kapott, bizonyításképp viszont megnyerte a délutáni szelektívet. A szlovák KTM-es elvesztette a második helyét az összetettben, illetve Cyril Despres is hátracsúszott egy helyet a GPS problémái miatt, így most a negyedik.

"Nagyon jó volt ma ilyen sok időt tölteni a motoron, még akkor is, ha visszaestem az összetettben. Vannak olyan napok, amikor úgy érzed, a legjobb formádat hozod és küzdesz, de van, amikor inkább a navigálásra koncentrálsz. A különbség már olyan nagy az időket nézve, hogy ostobaság lett volna ma kockáztatni. Soha nem tudhatod, milyen fordulatot vesz a verseny, mikor esel ki és mehetsz csomagolni. Felállíthatsz bármilyen stratégiát a versenyzésről, aztán azzal kell foglalkoznod, hogy megszereld a méterszámlálót, mint ma nekem" - nyilatkozta a gyári KTM csapat első számú versenyzője.

Forrás: Szalay Dakar Team

Németh Norbert első szakaszgyőzelmét ünnepelhette
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Despres-től az összetett állás harmadik helyét a szintén francia Alain Duclos vette át, ő egy hatodik és egy negyedik időt motorozott csütörtökön. "Nagyon elégedett vagyok, és egy kicsit meglepett is, mert annyi bajunk volt ma, és mégis jó vége lett a dolognak. Még nem élem bele magam, mert egyelőre nem biztos a harmadik helyünk a végső értékelésben. Mivel Despres gyorsabb nálam, inkább a spanyol Pellicer-re koncentrálok. Még sok minden történhet, úgyhogy egyelőre igyekszem elkerülni a hibákat. Két-három versenyző is szeretne még a harmadik helyen végezni, ráadásul csupán percek választják el őket egymástól. A legfontosabb az, hogy tényleg élveztem ezt a napot, csak hagytam, hogy a motor menjen magától." - mondta Duclos. A magyarok közül Nagy Péter a 28., Hermann Henrik a 67., Szilvási Péter pedig a 80. helyről vág neki a pénteki napnak.

Nem történt változás a quadoknál, továbbra is a Polarist hajtó Hubert Deltrieu vezet 43 perc 26 másodperccel, annak ellenére, hogy ma egy szakaszt sem nyert meg. Megtették ezt helyette a magyarok, az első szelektíven Németh Norbert, a másodikon Szabó László volt a leggyorsabb.

Forrás: MTI

Nem sok ép elem maradt a Volkswagenen a bukás után
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az autósoknál De Villiers balesete volt a nap legnagyobb eseménye, szerencsére sem a pilóta, sem navigátora nem szenvedett sérüléseket. A dél-afrikai versenyző azon a helyen hibázott, ahol a magyar bajnokikon is szinte mindig történik bukás. Bár a versenyt megelőzően a szervezők felhívták a csapatfőnökök figyelmét erre a veszélyes helyre, de úgy látszik, a Volkswagen ezt nem vette elég komolyan. 130 kilométeres sebességgel hajtott rá De Villiers az ominózus ugratóra - ötször fordult át a Race Touareg a levegőben, mire földet ért.

Forrás: Szalay Dakar Team

A katari Al Attiyah is kiszállt a versenyből motorhiba miatt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A napot egyébként csapattársa, Carlos Sainz nyerte, 1 perc 17 másodperccel Nani Roma előtt. A kétszeres rali világbajnok az első gyorsasági után már az összetettet is vezette, de a nap végén Peterhansel visszavette az első helyet, igaz, a különbség köztük nagyon kicsi, mindössze 25 másodperc. "Boldog vagyok, hogy sikerült a második napi problémáim után ennyire felzárkóznom, és újra harcba tudok szállni a győzelemért. Nagyon szoros a küzdelem, ha egyikünknek defektje van, máris vége mindennek. Nagyon óvatos leszek, hogy elkerüljem az ilyen bajt, és természetesen nyerni szeretnénk. Az tény, hogy a feltételek nagyon különböznek a ralitól, mivel itt sok gödör van, amit muszáj elkerülni. Nagyon kell figyelnünk, de közben nyomni is, hogy nyerni tudjunk. Majd meglátjuk" - nyilatkozta Sainz.