Jön a hibrid Fiat 500

Vágólapra másolva!
A 2008-as Év Autójának választott Fiat 500-ból hamarosan benzin-elektromos hibrid változatot mutat be a gyár.
Vágólapra másolva!

Még alig telt el néhány hónap, mióta a Fiat 500-at a 2008-as Év Autójának választották, a gyár máris egy következő modellváltozaton dolgozik, amelynek alapját egy kéthengeres, 900 köbcentis erőforrás képezi majd.

A benzin-elektromos hibridhajtásnak, valamint a Volkswagen DSG váltójához hasonlatos, duplakuplungos sebességváltónak köszönhetően a széndioxid-kibocsátás a mérnökök szerint kilométerenként 90 gramm alatt lesz. Az autó fogyasztása is jelentősen csökken majd, hiszen az új, kéthengeres erőforrás 20 százalékkal könnyebb a négyhengeres változatnál, így az alkatrészek mozgatása kevesebb energiát igényel. Az új modell ezen tulajdonságával egyébként a Fiat egyben annak az EU irányelvnek is megfelelne, amely előírja, hogy 2012-től már csak olyan autók helyezhetőek majd forgalomba, amelyek kilométerenként 120 grammnál kevesebb széndioxidot eregetnek a levegőbe.

Ami a motorválasztékot illeti, a leendő tulajok egy 105 lóerős, turbó, illetve egy 65 lóerős, turbó nélküli egység között választhatnának, de ennél több műszaki adatot a gyár egyelőre nem közölt. A Fiat három éven belül kezdené meg a hibrid hajtáslánc gyártását, és nem csupán az 500-as kapná meg, hanem illesztenék a kisautó palettához, vagyis a Pandához és a Grande Puntóhoz is.