Azért, hogy legyen - Opel Astra Sedan 1.6

Az Opel Astra Sedan első ránézésre magabiztosságot, rendkívül tágas utasteret és egyben egyszerű átláthatóságot, kezelhetőséget ígér, amelyhez grátisz adja az elpusztíthatatlanság érzetét. Másodikra már inkább az elnagyolt részletek, az idejétmúlt technika tűnik fel. Mintha csak azért lenne négyajtós Astra, mert a konkurencia is kínál lépcsőshátú karosszériát.

Nem éppen ez a legizgalmasabb vonalvezetésű autó
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Ez igen - csettintettem első beülésre. Legalább 20-25 centiméteres ajtóvastagság, vaskos oszlopok, robusztus kilincsek, jól látható és kezelhető, bár pici gombok, hatalmas központi kijelző. A kormány és a sebességváltó fogása csak tovább erősíti a "van benne anyag" benyomást. Hátralestem 188-as magasságom mögé (bőven volt hely, mert a Sedan a kombi nyújtott padlólemezére épül), majd a középkonzolról kinyitottam a csomagtérajtót, betettem a púposra rakott bőröndömet: szinte elveszett a félelmetes űr egyik sarkában. Gyorsan körbejártam még egyszer, és 4,587 méteres hosszától kitikkadva zuhantam a vezetőülésbe. Az Astra Sedan szinte meggyőzött. Legalábbis az első néhány percben. Mire kezdtek kiütközni hibái, már régen hazamentem volna az autószalonból, próbaúttal a talpamban, megrendelési szerződéssel a zsebemben, és nem hozva kellemetlen helyzetbe az eladót okoskodó kérdéseimmel. Teszem hozzá, a négyajtós Astrával - bizonyos szempontokat figyelembe véve - nem jártam volna rosszul. Még szerencse, hogy nem vevő voltam, így kaptam néhány órát-napot arra, hogy átlássak a szitán.

Az Astra szedánt Közép-Kelet Európának szánja az Opel
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A második nap reggelén már nem tetszett a vaskos ajtó. A kilincs ormótlan, sarkossága miatt fogása rossz, és rettenetes erővel kell rántani, hogy értsen a szóból. Az ajtó pedig olyan nehéz, vagy olyan nehezen mozog, hogy tényleg páncélszekrénynek érzi az ember, emiatt határozott fizikai erőkifejtést igényel az ajtó kinyitása, becsukása. Bár szép, magabiztos hangon csukódik, de lendület kell a tökéletes művelet végrehajtásához, különben lehet újrakezdeni.

Miután szó szerint beküzdöttem magamat az utastérbe, levegőt kapkodva néztem széjjel. Fekete és egy kis ezüstös, mondhatni kályhaezüstös műanyagot találtam. Szétszórtam volna szokásos motyómat a kocsiba, de nem lehetett. Ennél kevesebb rakodórekesz csak a régi Ladában volt. Keresés közben végigtapogattam a vezető által általában fogdosott részeket, és ijesztő keménységet találtam. Persze lehet, hogy a műszerfal teteje puha, de hát azt ugye, csak egyszer, az autószalonban fogja meg az ember, az eladó tanácsára - "látja, ebben a presztízs-szintű modellünkben puha a műszerfal!" -, aztán legfeljebb portörlés céljából érinti újra a helyet. Akkor viszont már átkozza puhaságát, mert jól beleragad a por. Amúgy tényleg puha a műszerfal, de csak a teteje. A többi fényes, karcolódó, kemény plasztik. Tudom-tudom, azt meg könnyű tisztítani, de négymillióért lehetne igényesebb.

Fantáziátlan, és barátságtalan műszerfal. A rádió kezelését szokni kell
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az egyhangúságot és ridegséget az órákkal próbálhatták meg kompenzálni, és ez sikerült is volna, ha a pénzügyi rész nem veszi el a krómkeretet a műszerektől. Így csak egy kis szürke ívre tellett az órák körül, az viszont nem mutat. Tény és való, jól átlátható és rendkívül egyszerű, tehát jól leolvasható, de a sima, fekete, kör alakú műszeregység, középen egy kis sárgás kilométerszámlálóval - mert fedélzeti számítógép már nem fért bele az árba - kicsit kiábrándító. Lehet ezt németes rendnek és logikának nevezni, de ez inkább unalmas és spórolós, a tegnap anyagait felvonultató minőségű és tudású műszerfal. Persze van mp3-as CD-s fejegység felárért, de azt nem nézi percenként tízszer az ember, hanem hallgatja szép baritonját.

Nem tűnik utólagos betoldásnak a csomagtartó. Térfogata 490 liter
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A sokak által magasztalt, és ugyanennyi tulajdonos által átkozott index és ablaktörlő kapcsoló megszokásához több hét szükségeltetik. Hatszáz kilométer levezetése után sem tudtam eltalálni azt az erőt, amivel csak hármat lehetett villantani. Ha mégis sikerült, akkor persze kanyarodni készültem, és folyamatos villogásra lett volna szükségem.

A csomagtartó nyitási logikáját sem sikerült elsajátítanom. Lehet a kulcsról nyitni, bár ehhez el kell olvasni a kezelési útmutatót, mert földi halandó nehezen jön rá magától. Lehet bentről nyitni, a középkonzol közepén trónoló gombbal is. Hátulról viszont nem. Se lyuk, se mikrokapcsoló, se semmi. Ha tehát beültünk, bedugtuk a kulcsot, majd jön férj, feleség, gyerek, hogy bepakoljon, hiába pattanunk ki előzékenyen - mászhatunk vissza, mert a távirányítós kulcs nélkül, kívülről csak flexszel nyílik, és ugye ahhoz is le kell tenni a bőröndöt. Akkor meg már egyszerűbb és gyorsabb, ha behajolunk a kormányon túlra és megpöccintjük a gombot.