A Szardínia Rali első versenynapja után úgy tűnik, jól kalkuláltak a bukmékerek: Sébastien Loeb hibátlan vezetéssel máris jelentős előnyre tett szert. Sordo áll a második helyen, Petter Solberg a harmadik.

A szardíniai szakaszok elég szűkek, így könnyű fennakadni az út melletti sziklákon
19 fok, por és szárazság fogadta a mezőnyt péntek délelőtt, amikor elrajtolt a Szardínia Rali. Mikko Hirvonent - ahogy várható volt - hátráltatta, hogy neki kellett elsőként végighajtania a pályákon. Nem így csapattársát, Latvalát, aki komoly előnnyel nyerte az első gyorsaságit Sordo és Galli előtt. Mindenképp érdemes megemlékezni a fiatal Mikkelsenről, aki az ötödik helyre hozta Fordját az első szakaszon. A másodikon viszont felborította, és kiállni kényszerült. Latvala pedig defektet kapott, így máris a gyorsaságit amúgy nyerő Loeb került az élre. Mivel a világbajnok a harmadik szakaszt is hozta, így a déli szervizeléskor ő állt az élen, Sordo, Hirvonen, Atkinson, Petter Solberg, és az észt magánversenyző, Aava előtt.

Petter Solberg végre régi önmagát idézi, és a Subaru WRC is partner ebben. A második napot a harmadik helyről várja a 2003-as világbajnok
Délután a délelőtti három szakasz ismétlődött, így Hirvonen abban reménykedett, hogy a már kijárt pályákon nem lesz akkora hátrányban a nap második felében. Számítása bejött, hátránya nem nőtt Loebbel szemben, de nem is csökkent: a negyedik gyorsaságin tizedre azonos időt autóztak. Náluk is volt ám gyorsabb, Galli személyében. Ennek ellenére a helyi pilóta - korábbi defektje miatt - csak a hatodik helyen állt összetettben. Az ötödik, igen hosszú szakaszon ki is alakult a nap végi sorrend, némi meglepetésre Petter Solberg felkapaszkodott az ideiglenes dobogóra, a két gyári Citroën mögé. A negyedik helyen álló Hirvonen arra spekulál, hogy szombaton Loeb rajtol elsőként, így visszaadhatja neki a majd egy pernyi kölcsönt. Atkinson stabil autózással az ötödik, és mindkét Suzuki versenyben van még, szorosan a menők mögött, a 10. és 11. helyen állnak.

Mikkelsen talán jobban sietett a kelleténél, igen bíztató részeredmények után fejtetőre tette a Focus WRC-t
A JWRC kategória szikrázó csatát hozott első nap, Ogier, Prokop és Kosciuszko oda-vissza verték egymást szakaszról-szakaszra. Az első két futamon győző francia végül kiesett, defektes kerékkel lecsúszott a pályáról. Nap végén Prokop vezet, mindössze 3,7 másodperccel lengyel vetélytársa előtt, a harmadik helyen az olasz Bettega áll.

Loeb egyelőre megállíthatatlan, több mint félperces előnyét két napra kell beosztania
Szombaton újabb hat szakasz várja a mezőnyt, és mivel semmi nem dőlt még el, nagy versenyre van kilátás.
A verseny állása az első nap után:
| 1. | Loeb/Elena | Citroën | 1:31:27,6 |
| 2. | Sordo/Marti | Citroën | + 0:35,7 |
| 3. | P. Solberg/Mills | Subaru | + 0:53,8 |
| 4. | Hirvonen/Lehtinen | Ford | + 0:58,9 |
| 5. | Atkinson/Prevot | Subaru | + 1:09,0 |
| 6. | Galli/Bernacchini | Ford | + 1:12,3 |
| 7. | Latvala/Anttila | Ford | + 1:31,1 |
| 8. | H. Solberg/Menkerud | Ford | + 1:52,5 |
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.