A Sanyo szállítja a VW akkumulátorait

Vágólapra másolva!
A Vokswagen együttműködési megállapodást írt alá a Sanyóval, amelynek keretében a nemrégiben bejelentett új modellpaletta alternatív hajtásláncú modelljeihez lítium-ion akkumulátort fejleszt a japán cég.
Vágólapra másolva!

A Volkswagen gőzerővel dolgozik a nemrégiben bejelentett új modellpaletta egyes darabjain. Ennek egyik legújabb eredménye a Sanyo céggel, Tokióban aláírt megállapodás, amelynek nyomán a japán cég nagy kapacitású lítium-ion akkumulátorokkal látja el a Volkswagen hibrid autóit.

Az első modell 2010-ben érkezik majd és meghajtásában az elektromos motorok nagy szerephez jutnak majd, ám ehhez egyelőre nem rendelkezik megfelelő kapacitású telepekkel a Volkswagen.

A Sanyo egyébként nem most első ízben szövetkezik autógyártóval, hiszen a Hondának és a Fordnak is szállítottak már nikkel-metál hidrid akkumulátorokat, de a Volkswagennel is volt egy ugyanilyen akkumulátorok előállításáról szóló megállapodás is.