1,4-es TSI-vel érkezik a Fabia RS

Vágólapra másolva!
A mai trendeknek megfelelően az új Skoda Fabia RS-be is egy kisméretű, de nagyteljesítményű benzinmotor kerül, leváltva az eddigi 1,9-es dízelmotort. A végső teljesítményről még nem döntöttek Mlada Boleslavban.
Vágólapra másolva!

Sokan meglepődtek, amikor az előző Fabia RS-t a Skoda kizárólag az 1,9 literes, 130 lóerős TDI motorral kínálta. Most megnyugodhatnak a benzinpártiak, ugyanis a sportos cseh kisautót ezután már csak Otto-motorral lehet majd megvenni. A lépés mögött a dízeles autók és az üzemanyag árának növekedése állhat. A gyár szerint akár 174 lóerőt is kihozhatnának az 1,4-es turbómotorból, de valószínűleg 150 környékén fognak megállni vele. Számíthatunk az új, hétfokozatú DSG-váltó bevezetésére is. Hogy mikor jelenik meg, vagy hogyan fog kinézni, egyelőre még nem tudni, de két éven belül biztosan kiderül.

Forrás: [origo]