A BMW teljesen egyedülálló, rugalmas és erős anyaggal borította be legújabb roadster tanulmányát, amely képes változtatni kinézetét.
A BMW formatervezési csoportjának tagjai igencsak szabadjára engedték fantáziájukat a legújabb tanulmány tervezése során, amelyet Chris Bangle vezetésével alkottak meg. A roadster tanulmány egy rugalmas, mégis erős anyagból - szó szerint - kiszabott borítást kapott, ami azért egyedülálló, mert a vezető tervező szerint korántsem elképzelhetetlen, hogy a jövő autóinak megalkotásánál felhasználják majd ezt, vagy egy ehhez tulajdonságaiban hasonlító anyagot. Persze arról nem szól a hír és a tervező sem, hogy ez milyen hatással lenne az autó törésteszt-eredményeire, ám ennek az autó formatervénél nincs is túl nagy jelentősége, pont ugyanúgy, ahogy egy tanulmány esetében nem emelnek át minden részletet a sorozatgyártású modellbe.
Az autó mindenesetre különleges és nem csupán azért, mert rugalmas szövetborítást kapott, hanem azért is, mert az egyes elemei mozgathatóak, így módosítható a kinézete is. Ilyen részlet például a fényszóró, amelyet kikapcsolt állapotában beborít a szövet, bekapcsoláskor pedig pont úgy tűnik elő, ahogyan egy ember kinyitja a szemét. A motorháztető közepén végigfutó csík csak látszólag csík, valójában ez a rész is nyitható, finoman betekintést engedve a motortérbe, és az ott megbújó, önmagában is brutális kinézetű erőforrásra.
Az autó építése során a szövetet olyan keretre erősítették, amelynek részei kis elektro-hidraulikus motorok segítségével elmozdíthatóak, és a motorborítás, valamint a fényszórók mellett még ugyanígy formázható az ülések fejtámlája, a küszöb, és a hátsó légterelő is, de ugyanígy el lehet tüntetni a középkonzol műszereit is. A hátsó lámpaegységnél más a helyzet, azok ugyanis a textil alatt kaptak helyet, és a nagy fényerejű diódák egyszerűen keresztülragyognak a szöveten.
A sok különleges és újszerű részlet mellett azért akad néhány hagyományos elem is az autón, ilyen például a dupla kipufogópár, vagy a 20 colos könnyűfém kerekek is. Reméljük, hogy a BMW elviszi ezt a gyönyörű és teljesen egyedülálló modellt valamelyik nagy autószalonra, hogy testközelből is megcsodálhassuk.
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0806/2008061022.jpg)
Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!
Chris Bangle mesél legújabb művéről, a GINA tanulmányról
[origo]
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Sikerrel zárult az autóvonat tesztelése
A Európai Bizottság által támogatott Sartre projekt célja, hogy hamarosan olyan autóvonatok közlekedjenek az országutakon, amelyekben a hátul haladó autók vezetői ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.