A Mercedes legkisebb modelljeinek következő generációi már nem a szendvicsszerkezetű padlólemezre épülnek majd, de maradnak elsőkerék-meghajtásúak.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0806/2008061122.jpg)
Egy-két éven belül leváltja az A és B osztályt a Mercedes, mégpedig a mostaninál egy jóval hagyományosabb kialakítású modellekkel. A váltás oka, hogy platformcserét hajtanak végre, és a régi bonyolult és csak magas költséggel előállítható szendvicsszerkezetű, ám sík kialakítású padlólemezt egy olcsóbb, könnyebben gyárthatóra cserélik. Ezzel együtt az új konstrukció több modellváltozatot is kiszolgál majd, így első körben egy hagyományos kialakítású, ötajtós ferdehátút mutatnak be, amelyhez később csatlakozik egy háromajtós kupé, egy kabrió, egy szabadidő-autó, és egy mini egyterű. Emellett fontolgatják még egy négyajtós szedán megalkotását is, amely méretében akkora lenne, mint a régi 190-es.
Az új modellváltozatok mellett egy sor új motort is kell terveznie a Mercedesnek, mert a jelenlegi erőforrásokat a szendvicspadló speciális követelményei szerint tervezték meg, ezért nem kompatibilisek az új generációval. Az új padlólemez alkalmas lesz összkerékhajtás beépítésére is, ami előrevetítheti egy sportos AMG változat érkezését.
A Mercedes állítólag azt is tervezi, hogy a jövőbeli belépő szintű modellekhez hibrid hajtásláncot is kínál opcióként, start-stop rendszerrel, valamint fékezésienergia-visszatáplálással.
[origo]
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?