Fantomtáblák provokálják a gyorshajtást

Vágólapra másolva!
Naponta sok millió forintot lehetne beszedni azoktól az autósoktól és motorosoktól, akik a kint felejtett, esetleg ok nélkül kihelyezett jelzőtáblákat semmibe veszik. A közlekedőknek nincs joguk felülbírálni a szabályokat, akkor sem, ha az indokolatlan jelzőtáblákért a közútkezelőt terheli felelősség. Egy budapesti szálon elindultunk, és kiderítettük, mit lehet tenni.
Vágólapra másolva!

Fotó: Virágvölgyi István [origo]

Zsámbék mellett, az M1-es lehajtójának közelében semmi nem indokolja a 40-es sebességkorlátozást. A táblát kinnfelejtő útkezelőt perelni lehet


Az ember gyakorta hall, olvas rémtörténeteket értelmetlennek tűnő táblákról és keményen bírságoló rendőrökről. Szinte mindenki ismerősi körében találni olyan autóst vagy motorost, aki áldozatává vált a kint hagyott 40-es tábla "árnyékában" kaszáló traffipaxosoknak. Több olyan esetet is hallottam, hogy a csupán papíron létező vasúti átjárónál mérték a harmincas tempót - itt az utat keresztező sínek az átjárótól pár méterre véget érnek, azaz vasúti közlekedésre minden kétséget kizáróan alkalmatlanok. (Ilyen vasúti kereszteződést láthatunk például Fehérváron, Budapest XIII. kerületében vagy egyik képünkön, az 1-es főút mellett, Budaörstől valamivel kijjebb.) Ha a jelzőtábláit leszerelnék, a vasúti átjáró jogilag is megszűnne létezni.

Cikkünk apropóját a külső Váci út felújítása kapcsán tapasztalt forgalmi rend adta. A Fóti út és Szilas-patak közti részt két ütemben szélesítik ki. Az első lépés a Fóti úttól Újpest határáig tartó szakasz átépítése, itt a kezdetektől felmart aszfalt, szűkített sávok lassították a forgalmat, a harmincas korlátozás tehát teljesen indokolt. Nem is ezzel volt a baj. Az Újpest határától kifelé eső részen később kezdték el a szélesítést, és már hetekkel azelőtt kint voltak a harmincas táblák, hogy bármilyen munkához hozzáláttak volna.

A helyzet a munkálatok elkezdésével némileg megváltozott: a kifelé haladók oldalán a padkán túli területet feltúrták. Az útpálya viszont változatlan maradt, aszfaltot nem marták fel, sávelhúzás sem történt - bár egy sárga záróvonalat felfestettek, pár centivel az eredeti mellé. Ez is indokolatlannak tűnt, ráadásul a különbség abszolút jelentéktelen volt. Látszólag tehát ez sem adott okot a drasztikus sebességkorlátozásra.

Fotó: Póla Gergely [origo]

Külső Váci út: a harmincas táblákat hetekkel a munkálatok megkezdése előtt kihelyezték. Aligha értek el vele eredményt


Tehát a munka elkezdése előtt és után egyaránt harminccal kellett volna közlekedni a jól belátható, sík, egyenes szakaszon, a korábbi hetvenes tempó helyett. Talán felesleges mondani, hogy senki sem tartotta be az új forgalmi rendet, még a BKV buszai sem. Egyfelől ez érthető, hisz napnál világosabb, hogy a korlátozás teljesen értelmetlen volt, ráadásul senki sem akart saját nyakába népharagot zúdítani. Ugyanakkor elég aggályos az, ha az autósok felülbírálják a forgalmi rendet. Aggályos, ha rá vannak kényszerítve, hogy felülbírálják a forgalmi rendet.

És itt a mélyebb probléma. Ha az ember azt látja, hogy a tábla úgymond dísznek van az út szélén, akkor előfordulhat, hogy máshol is megkérdőjelezi az értelmét. Némi pátosszal fogalmazva: a forgalmi rend tekintélye csorbul. És addig nem is remélhető a szabályok feltétel nélküli tisztelete, a sokat emlegetett közlekedési morál javulása, amíg az autósokat gyakorlatilag belekényszerítik a szabálytalan vezetésbe. Pedig lenne hová fejlődni - és itt nem csak a másokat és önmagukat veszélyeztető gyorshajtókra gondolok, hanem például a buszsávban előzőkre, a Nagykörút külső sávjában parkolókra és a sor elejére tolakodókra is, akik az eleve nehéz városi közlekedést tovább súlyosbítják - korábban már írtunk a jelenségről.

Büntetési tételek 30 km/óra megengedett sebességnél

SebességBírság
39-45 km/óra30.000 Ft
46-48 km/óra40.000 Ft
49-54 km/óra60.000 Ft
55-60 km/óra90.000 Ft
61-75 km/óra130.000 Ft
76 km/óra felett300.000 Ft


Ha megbüntetnek, egy szót sem szólhattam volna, hisz a tábla ott van, és nem az én tisztem eldönteni, jogos-e vagy sem. Illetve eldönthetem, de ettől még be kell tartani a KRESZ-t. Mit lehet akkor tenni?