Kacsa-álom a Citroën 2CV születésnapjára

Vágólapra másolva!
Idén lesz hatvanéves a legendás francia autó, amelynek utódjára még mindig vár az autósvilág. A négykerekű születésnapjára David Portela formatervező pár grafikával kívánt segítséget nyújtani a Citroënnek.
Vágólapra másolva!

Sokak reményei szerint a Citroën nemsokára követi a Fiatot, a Minit és a Volkswagent, tehát azokat a gyártókat, amelyek legendás típusaik újabb változatát már elkészítették. Éppen ezért nem kis izgalommal várják a Citroën-hívek, hogy hogyan fogja megünnepelni az évfordulót az októberi Párizsi Autószalonon a gyártó. Ha esetleg valóban a feltámasztáson gondolkodnának Portela grafikáit akár kiindulópontnak is tekinthetik, bár azért ennél mindenképp szélesebb autót készítenének. A képeken látható 2CV utód az eredeti kacsából, a 40-es és 50-es évek stílusából és a modern repülők megjelenéséből is szép számmal alkalmaz különböző elemeket. A tervező szerint a kocsi ha megvalósulna, körülbelül 4,2 méter hosszú lenne, és hibrid hajtáslánccal rendelkezne.

Bár a 2CV is részben egyedi megjelenése miatt hódított, Portela kreációja talán túlzottan radikális lehet a Citroën vezetőinek. Mindenesetre, ha ez kellene ahhoz, hogy komolyan megfontolják egy új 2CV elkészítését, a francia tervező ténykedése már nem volt felesleges.

Forrás: David Portela Forrás: David Portela