Két új Ibiza-variációt mutatott be a spanyol gyártó, az egyik a legtakarékosabb, a másik a legtöbbet fogyasztó változat lesz.
Az Ibiza Ecomotive a Seat eddigi legkevésbé környezetszennyező modellje, köszönhetően a részecskeszűrővel ellátott, háromhengeres, 80 lóerős, 1,4 literes TDI motornak, és számos módosításnak. A takarékosságra hangolt verzió mind az ötajtós, mind a háromajtós SportCoupe karosszériához kapható lesz. Hogy pontosan mennyire fogyaszt keveset az Ibiza, még nem tudni, ugyanis a Seat hivatalos adatokkal csak a kocsi szén-dioxid kibocsátásával kapcsolatban szolgált, amely 99 gramm kilométerenként.
Az Ecomotive-ban a szokásos dolgok felelnek a hatékonyabb és üzemanyag-takarékosabb működésért: módosított motorvezérlő-elektronika, hosszabb váltóáttételek, és alacsony gördülési ellenállású, 175/70 R14-es abroncsok. Emellett az aerodinamikai mutatóin javít a zárt hűtőrács és az új, valamiért feketén hagyott hátsó szárny.
![]() |
![]() |
Az Ecomotive mellett megérkezett az annál száz lóerővel erősebb, 180 lóerős, TSI motororral felszerelt Cupra is, amely a legerősebb 1,4-es autó lesz a piacon. Kézi, vagy hétfokozatú duplakuplungos DSG-váltó kapcsolódhat a turbós-kompresszoros motorhoz. A legizmosabb Ibizáról a spanyolok azt állítják, bár teljesítménye megegyezik az előző generációs Cupráéval, ám mivel az még 1,8 literes volt, az új kocsi mind fogyasztásával, mind emissziós mutatójával jóval kedvezőbb értékeket produkál majd.
A Cupra jóval agresszívebb karosszériával rendelkezik, mint az alapmodellek, bár a Genfben bemutatott Bocanegra tanulmányhoz képest így is sokat szelídült. A sportos megjelenés főleg az átalakított orr-részének köszönhető, ahol új, hatalmas légbeömlőt tartalmazó lökhárító kelti fel a figyelmet. Emellett újak a 17 colos könnyűfém keréktárcsák is, hátul pedig feltűnő diffúzor-imitációt és közepén egy trapéz alakú kipufogót is találunk. Nem maradhattak ki az alumínium pedálok, a sportülések, és a feszesebb felfüggesztések sem, viszont meglepő módon a küszöbtoldatok hiányoznak az autóról. Az Ibiza Ecomotive és Cupra bemutatója októberben lesz a Párizsi Autószalonon.
![]() |
![]() |
[origo]
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?