SUV-tanulmány a SsangYongtól

Vágólapra másolva!
A SsangYong a Párizsi Autószalonon egy teljesen új tanulmánnyal jelentkezik. A C200 szabadidőautó merőben új formai és műszaki utat mutat a márka későbbi modelljeinek.
Vágólapra másolva!

A koreai SsangYong egy formailag és műszakilag is új tanulmányt mutat be az októberben megnyíló Párizsi Autószalonon. A C200 a kompakt SUV-kategóriát célozza meg, és nem csupán ez az első olyan modellje a távol-keleti márkának, amely formailag sokkal inkább illeszkedik a kategória többi modelljéhez, de egyben olyan műszaki újdonságokat is hordoz, amelyeket a SsangYong eddig nem alkalmazott.

A C200 ugyanis az első modell lesz a koreaiaktól, amely önhordó karosszériával készül. A mérnökök egy 2 literes, 175 lóerős motort társítottak a modellhez, hatfokozatú manuális váltóval és négykerékhajtással.

Forrás: [origo]