A hetedik alkalommal megrendezett Európai Mobilitási Hét, azon belül az Ésszerű Autóhasználat Napja adta az apropót a Fővárosi Önkormányzat alternatív hajtású autókból szervezett kiállításának a Blaha Lujza téren. Volt itt elektromos Porsche, karosszériás fotelkerékpár, üzemanyagcellás tricikli és gázzal hajtott Opel is.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static5.origos.hu/i/0809/20080918alternati3.jpg)
Sok érdeklődőt vonzottak a szériaautó-átalakítások
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
"Megteltek a városok járművekkel" - jelentette ki Demszky Gábor az alternatív hajtású autók kiállításának rövid sajtótájékoztatóján, ahol gázos és hibridautók mellett egyedi építésű elektromos járműveket lehetett megtekinteni. Elmondta továbbá, hogy a "budapestiek tiszta levegőt akarnak", majd megelőlegezte, hogy év végéig elkészül az új közlekedésfejlesztési stratégia, ezután pedig ismertette az európai Mobilitási Hét további programját. Ebből kiderült, hogy szeptember 21-én vasárnap, és 22-én hétfőn lezárják az Andrássy utat a gépjárműforgalom elől, az első a Fővárosi, a második az Európai Autómentes Nap lesz. A felszabadított úton sok kulturális program mellett buszokat és hibrid Toyota Priusokat próbálhatnak majd ki az érdeklődők, hétfőn pedig a Critical Mass kerékpáros felvonulásra kerül sor.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static7.origos.hu/i/0809/20080918alternati5.jpg)
Demszky Gábor nem vállalkozott arra, hogy beüljön az áramvonalas fotelbringába
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A főpolgármester mellett felszólalt még Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium környezetgazdálkodási szakállamtitkára is, aki tájékoztatott, hogy a közeljövőben el akarják érni, hogy a földgáznak mint üzemanyagnak nulla forint legyen a jövedéki adója, és hogy az eladott üzemanyagokban a jelenlegi 4,4 százalékról 5,7 százalékra nőjön a bioüzemanyagok aránya. Megtudhattunk azt is, hogy a minisztérium hamarosan hibrid autókra cseréli le szolgálati gépkocsijait, és mivel a rendezvény egyetlen meghívott autómárkája a Toyota volt, feltételezhető, hogy Priusok, és nem Hondák beszerzésére gondolt.
Helyszíni riportunk a Blaha Lujza tér különleges járműveiről
A Priusokon és a sűrített földgázzal (CNG) üzemelő Opeleken kívül még számos érdekes, elektromos járművet lehetett megcsodálni a téren, ezek mind indultak a tavasszal, Győrött rendezett alternatív hajtású autók versenyén, a Széchenyi Futamon. Közülük a legnagyobb érdeklődés talán a teljesen elektromos hajtású Porsche 924-est kísérte. Közel hárommillió forintba került a sportkocsi átalakítása, amely során a lítium-ionos akkukat és az elektromos hajtást beépítették. A legnagyobb részt az akkumulátorokra költötték, egyedül ez közel kétmillió forintot tett ki, az elektronika ehhez képest olcsó volt, hétszázezer forintba került. A Nemzeti Közlekedési Hatóságnál már az autó engedélyeztetése is megtörtént, így rendes, rendszámos autó, részt vehet a közúti forgalomban. A villany-Porsche meghajtásáról egy 11 kW-os névleges teljesítményű elektromotor gondoskodik, de szükség esetén akár 30 kW-ot is le tud adni a soros DC motor. A telepeket 3 óra 20 perc alatt lehet teljesen feltölteni, ami 100-120 kilométeres hatótávolságra elég, a használat módjától függően. Akár országútra is ki lehet merészkedni vele, hiszen végsebessége 100 km/óra, álló helyzetből pedig kiválóan gyorsul az állandóan jelen lévő nagy nyomaték miatt. Az autót átalakító kft.-nél egyébként bármilyen autóhoz, akár összkerékhajtású terepjárókhoz is beszerezhetők az átépítéshez szükséges alkatrészek.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static8.origos.hu/i/0809/20080918alternati4.jpg)
Kozma Benedek elektromos Porschéja öt forintból tesz meg egy kilométert
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A Porsche mellett álló, szintén forgalomképes Fiat Tipo is elektromos hajtású volt, de a fő különbség abban rejlett, hogy nem lítium-vaspolimeres, hanem ólomakkumulátorai voltak. Ezek háromszor olyan nehezek (350 kg), és élettartamuk is csak negyedannyi, mint lítiumosoknak, vételáruk viszont az élettartammal arányos (450 ezer Ft). Szirmay Zoltán tulajdonos szerint a Tipo átalakítása így megállt 1,5 millió forintból, és ebben már a tetőre szerelt napelemek is benne vannak, amelyek rásegítenek az akkuk töltésére. Az 1180 kilót nyomó elektromos Fiat motorjának 9 kW a névleges, és 25 a maximális teljesítménye, ez 70 km/órás végsebességhez elég, miközben a hatótáv 50-60 km. Munkába járáshoz tehát ideális autó lehetne, mivel egy kilométer autózás mindössze négy forintba kerül vele.
Két másik, hagyományos értelemben vett autóra sokkal kevésbé hasonlító jármű is jelen volt a kiállításon. Az egyik egy plexivel burkolt, háromkerekű tricikli, a Czobor Imre építette Pápamobil volt, neve természetesen nem a tulajdonosra, hanem a készítés helyére utal. A szerkezet mindössze 150 kilós, és csak egyszemélyes. Oldalanként két-két akkumulátor, vagy a hátsó részen elhelyezett üzemanyagcella adja az energiát a hajtásba besegítő elektromotornak, a tetőn természetesen ennek is voltak napkollektorai.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static1.origos.hu/i/0809/20080918alternati6.jpg)
Nem kis bátorságra vall a Pápamobillal behajtani a pesti forgalomba
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A mosolygós, sárga fotelbringa sokkal szűkebb a Pápamobilnál, üvegszálas karosszériája egy háromkerekű járművet takar. Ennek is van elektromotorja, de ez csak besegít a vezetőnek. Teljesítményleadását négy fokozatban lehet állítani, így például meredek emelkedőkön is fel lehet hajtani vele, lejtőn pedig visszatölt energiát a lítiumos akkumulátorokba. Dr. Joó Antal, a jármű tulajdonosa részletes leírást közöl a járműről saját honlapján, emellett a különböző fekvőbringa-típusokról is részletes körképet ad.
Budapest körülbelül egymilliós autóparkjából mintegy száz jármű hibrid. A jelenlévő politikusok és szakemberek nem bocsátkoztak találgatásokba, mikor változhat az arány jelentősen. A sajtóanyag legbíztatóbb mondata is csak arról szól, hogy egy év alatt 53-ról 63 százalékra nőtt azon szakértők aránya, akik szerint az autóvásárlók az alternatív üzemanyaggal működő járműveket keresik majd.
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt
Az angol támadó duplázott, a ManUnited 2-1-re nyert. Suárez nem kezelt Evrával.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.