A Volkswagen megmutatta új pickupját

Vágólapra másolva!
A Volkswagen hivatalos képeket közölt a kocka Caddy utáni első pickupjáról, amelyet már 2009-ben forgalmazni kezd.
Vágólapra másolva!

Szeptember 26. és október 2. között Hannoverben, a nemzetközi autókiállításon mutatja be első óriás pickup modelljét a Volkswagen, amelyet az alapoktól kezdett megépíteni, hiszen házon belülről nem tudtak padlólemezt keríteni az 5,18 méter hosszú, 1,55 méteres platójú autóhoz. Ami a motorválasztékot illeti, várhatóan a konszern közös nyomócsöves dízel egységeit láthatjuk majd viszont az autó orrában, ám ennél nem is tudni többet, hiszen a pontos adatokat egyelőre titkolja a gyár.

Leendő versenytársaihoz hasonlóan a VW is többféle kabinváltozatot tervez a modellhez, így lesz például négyüléses, négyajtós, valamint egy különleges SAR (Search and Rescue), mentési célokra előkészített változat is, amelyet például parti őrségek használhatnának.

Az egyelőre tanulmány státuszban lévő modell gyártásra tervezett változatát viszik majd el Hannoverbe, a gyártás beindítását pedig 2009 végére tervezik, a szériaváltozat neve Robust lesz. A gyártósort Argentínában állítják fel, és elsőként Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Európában mutatják be a modellt, a további piacok később következhetnek.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]