Hyundai Santa Fe hibrid hajtással

Vágólapra másolva!
Benzines-elektromos tanulmányt készített nagyméretű szabadidő-autójából a dél-koreai gyártó. A kocsiban található hajtáslánc később szériagyártású Hyundai-okban is megjelenik majd.
Vágólapra másolva!

A teljes néven Santa Fe Blue Hybrid-et teljes mértékben Dél-Koreában fejlesztette a gyártó. A motorházteteje alatt található 2,4 literes, négyhengeres benzinmotort egy hatfokozatú automata váltóhoz és egy 41 lóerős elektromos motorhoz kapcsolták, amely önmagában 205 Nm nyomatékkal rendelkezik. Emellett a készítők több egyéb technológiát is bevetettek annak érdekében, hogy takarékosabbá tegyék a kocsit. Ezért kapott automatikus elindító és leállító rendszert, alacsony ellenállású abroncsokat, hosszabb váltóáttételeket, módosított motorvezérlő-elektronikát, elektromos szervokormányt, valamint több alkatrészét is alacsonyabb súrlódásúvá tették. Fogyasztása így 6,2 l/100km-re, míg szén-dioxid kibocsátása 148 g/km-re csökkent, de a gyár szerint így is képes 170 km/órával száguldani.

Az elektromotor áramellátásáról egy 270 V-os lítium-polimer akku gondoskodik, ami több szempontból is jobb, mint a legtöbb nagy gyártó által alkalmazott lítium-ionos telepek. Egyrészt olcsóbb elkészíteni és nagyobb az energiasűrűsége, másrészt strapabíróbb és élettartama is hosszabb.

Bár valószínűleg ennek a modellnek is elkészíti szériaváltozatát a Hyundai, azt megelőzheti a nálunk nem kapható Elantra hasonló változata, amely Koreában jövő júliusban megjelenik a szalonokban.

Forrás: [origo]